Folytatná a béremelést az egészségügyben a Fidesz

2018. október 21. 13:19

A Fidesz az MSZP-s Korózs Lajos nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal nő a három évvel korábbihoz képest.

2018. október 21. 13:19

A Fidesz folytatná a béremelést az egészségügyben, emellett kórház- és rendelőfejlesztésekkel javítaná a munkafeltételeket. Szombati közleményében Fidesz az MSZP-s Korózs Lajos nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal nő a három évvel korábbihoz képest. 

A 19-21 év jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű ápolók átlagkeresete 2010 és 2018 között 172 ezer forintról 343 ezer forintra, középfokú szakmai végzettséggel 148 ezer forintról 261 ezer forintra, felsőfokú végzettséggel 223 ezer forintról 421 ezer forintra emelkedett – tették hozzá. A mentők bére ennél is nagyobb mértékben, a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bére pedig 207 ezer forinttal nőtt a közlemény szerint. 
 
Az MSZP-kormányok alatt – mint fogalmaztak – 6 ezer orvost és ápolót tettek az utcára és üldöztek el a pályáról és az országból, az itt maradók pedig megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták és elvettek tőlük egyhavi bért. Ha a szocialistákon múlik, már egészségügyi dolgozó sem lenne –olvasható a Fidesz közleményében. 

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton egy budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Romániában háromszor-négyszer többet keresnek az egészségügyi dolgozók, mint Magyarországon. Az egészségügy rendbetételéhez hiteles vezetőre és programra lenne szükség – tette hozzá.


(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuja74
2018. október 22. 12:14
Szerintem pedig a "folytatja" jelző hangyányit erős! El sem kezdte a kormány... Csak a trükközés ment. Semmi egyéb. Vagy hogyan lehet nevezni azt, ha valakinek a fizetés emelés után, kevesebb vagy ugyan annyi a fizetése?
OberEnnsinnen
2018. október 21. 19:44
Amikor gyerekek voltunk, volt egy kölyök, aki irtózatosan fel tudta önmagát dühíteni, persze, közben lihegve szedte a levegőt és - dadogott. Ez kb. 4-5 rövid mondatig tartott. Aztán elcsendesedett, lesápadt és annyit mondott: A kúrva anyád. Ilyen idegbajos szerencsétlen, aki lopásokat emleget a kormánnyal kapcsolatban. Holott a zevtásak és libsi barátaik által felkoncolt magyar tőkés réteg kialakítása zajlik. Ami hiányos, az az arisztokrácia visszatértének a segítése. Ez hiba. A társadalom emelkedését ugyanis nem a homokosok, a genderesek, a hajléktalanok, és csepürágó művészek fogják elhozni. Csakis az alkotó-építő kvalitás. Aminek egyik eredménye az egészségügyben 8 év alatt duplájára nőtt bérezés.
dakotasámán
2018. október 21. 17:29
"Folytatná a béremelést az egészségügyben a Fidesz" el sem kezdte. ja, hogy azt folytatja.
Berecskereki
2018. október 21. 16:42
A Fidesz vehetne ajándékba Korózs Lajosnak egy lélegeztető gépet és akkor megnyugodna. ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!