Kieshet a nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka

2020. április 28. 09:21

A hallgatók száma a felére csökkent.

2020. április 28. 09:21

A nyelviskolák bevételeinek 50-90 százaléka eshet ki a járvány miatti helyzetben, és a hallgatók száma is nagyjából a felére csökkent – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. A gazdasági napilap keddi számában megjelent cikk szerint azok a nyelviskolák vannak nehezebb helyzetben, amelyek főleg a lakosság oktatásával foglalkoznak, a cégeknek dolgozók többségénél kisebb a kiesés. A mintegy háromszáz hazai nyelviskolából 50-100 számít nagyobbnak.

A nyelvtanfolyamok március közepén kezdtek leállni, a folyamatban lévőket pedig két-három hét alatt átterelték az online felületekre. A nagyobb szereplők gyorsabban tudtak váltani, de már a kisebbek is úrrá lettek a helyzeten. A keresletet az is befolyásolja, hogy a hallgatók az idén nyelvvizsga nélkül is megkapják a diplomájukat, emiatt néhány ezren eltűnnek a piacról. Nagyon látszik a nyelvvizsgázók számán, hogy az intézkedés csak az idei végzősöket érinti, ugyanis a később diplomázók többsége fenntartotta vizsgajelentkezését.

Évente még mindig 6-8 ezer hallgató hagyja el úgy a felsőoktatást, hogy nem szerzett nyelvvizsgát, de a többség már előre tervez, és nem az államvizsga idejére hagyja a nyelvvizsgát. Tavaly 124 ezer vizsgát regisztráltak – egy diák átlagosan 1,5 vizsgát teljesít, így nagyjából 80 ezren vizsgáztak. A szakember szerint az idén tízezer alatt lesz a kieső vizsgázók száma. Több mint 70 ezer korábban, jórészt évekkel ezelőtt végzett hallgató kapja meg nyelvvizsga nélkül a diplomáját, ők nem is voltak aktívan jelen a nyelviskolák piacán – olvasható a Világgazdaságban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harpec
2020. április 28. 13:48
Bizony, nálunk is a cégek mondták vissza főképp, egyik napról a másikra állt le mindenki. Tilos ugyanis a külsősök belépése, online órákra meg home office-ból senki nem hajlandó, és a cégek sem akarnak most ilyen "luxusra" áldozni. Bevételem jelen pillanatban 0, de a kata alól nem kaptunk felmentést. úgyhogy beszüntettem a boltot. :(
Karczy
2020. április 28. 11:05
Nálunk is nagy a kiesés, de a riportalannyal ellentétben mi azt tapasztaltuk, hogy a bizonytalanság, illetve a bevételkiesések miatt a cégek mondták vissza az órákat elsőként. Volt ahol mentek tovább az órák online formában, de áprilisra szinte mindenhol lemondták őket. Ez nagyjából a céges oktatások 95%-a. Leginkább a magánórák megmaradtak meg online formában nálunk. AMI KIMARADT a riportból: Mivel a tanárok nagy része számlaadó (KATA-s) ezért örülnénk, ha a felnőttoktatás is bekerülne azon körbe, ahol a KATA fizetés felfüggesztését lehet igényelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!