A Fideszről vitáztak az Európai Néppárt ülésén

2021. március 03. 11:07

Eldőlt: az Európai Néppártban megszavazták az eljárási szabályok megváltoztatását, ami miatt a Fidesz már ma reggel a frakcióból való kilépésről adott hírt. Ugyanakkor Hölvényi György KDNP-s EP-képviselő továbbra is az Európai Néppártban kíván dolgozni.

2021. március 03. 11:07
null

Matthias Kolb brüsszeli riporter a Twitteren közvetít az Európai Néppárt frakciójának üléséről.

Kolb szerint Manfred Weber azzal nyitotta az ülést, hogy „forró krumpli”, vagyis forró téma van a mai naprenden. A riporter emlékeztet Orbánék legújabb bejelentésére, hogy a Fidesz a néppárti frakcióból való kilépést tervezi.  Weber erre most úgy reagált: „Nem egy pártelnök feladata, hogy tanácsot adjon az eljárási szabályainkra”.

A vitában ezután felszólalások kezdődtek. Gál Kinga fideszes EP-képviselő elmondta: az eljárási szabályok megváltoztatása szembe megy a jog uralmával. 

Traian Basescu volt román elnök, aki most néppárti EP-képviselőként dolgozik, azt mondta a felszólalásában: „Orbán egy kiemelkedő kereszténydemokrata”, és szerinte az eljárási szabályokról később kellene szavazni.

Hölvényi György KDNP-s néppárti EP-képviselő azt hangoztatta: ő továbbra is az Európai Néppártban fog dolgozni.

A riporter úgy tudja, nem titkos szavazás várható a témában.

Legutolsó bejegyzése szerint pedig meg is történt a szavazás: a néppártiak 84 százaléka szavazott az eljárási szabályok megváltoztatására. A 180 szavazatból 148 támogatta, 28 ellene szavazott, míg négyen tartózkodtak.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. március 03. 21:09
Onurisz, ezt viszont megadom.
Belakiss
2021. március 03. 13:55
Most jön az agónia.
states
2021. március 03. 13:08
Kilépett a Fidesz az Európai Kommunista és Náci Pártból. Már régen ki kellett volna.
Onurisz
2021. március 03. 12:39
Ha a Fidesz frakció nemmel szavazott, akkor majdnem mindenki ellenünk szavazott. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a Néppártból eddig nem tudták kizáratni a Fideszt, tehát vagy csupa balost küldenek a tagpártok az EP-be, vagy működtek az egyéni (anyagi) érdekek. Az utóbbira tippelek és ez is alátámasztja azt a véleményemet, hogy az EP-re úgy ahogy van, semmi szükség nincs. Aki odakerül, az csak a zsebét tömi. Olyanok játszanak birodalmi parlamentesdit, akiket a világ leggazdagabbjai megvesznek kilóra. Ha csak négy évet ott tölt és megfelelően szavaz, megalapozza a gyerekei életét is, ám ha kikerül, adják tovább újabb globalista intézményhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!