Miskolci jobbikos rendezvényen balhézott Jakab tanácsadója

2022. augusztus 10. 13:44

A párt közleményben ítélte el Molnár Enikő akcióját és üres provokációnak nevezte azt.

2022. augusztus 10. 13:44
null

Molnár Enikő megzavarta a Jobbik miskolci katapontra szervezett tanácsadását, majd az autójáig követte Potocskáné Kőrösi Anitát, a Jobbik elnökhelyettesét, akitől válaszokat követelt az ellene indult etikai eljárással kapcsolatban. A tanácsadó azt is kifogásolta, Potocskáné miért használja a frakció autóját. A Jobbik közleményben ítélte el Molnár akcióját és üres provokációnak nevezte azt.

„Ma egyenesen Miskolcig utaztam, hogy megtudjam Potocskáné Kőrösi Anitától, hogy hogyan értesülhetett hamarabb az általa beadott etikai beadványról a fideszes Magyar Nemzet, mint én. Ki az, aki összejátszik a Fidesszel?” – áll Molnár Enikő, Jakab tanácsadójának keddi Facebook-bejegyzésében.

A felháborodott Molnár videót is mellékelt a közléséhez, amelyben az látható, amint megzavarja a Jobbik katásoknak rendezett tanácsadását.

A Jobbik közleményben ítélte el Molnár miskolci akcióját, mint írták: Jakab Péter tanácsadója, Molnár Enikő ma leutazott Miskolcra azzal a céllal, hogy vélhetőleg megzavarja a katakárosultaknak rendezett jobbikos tanácsadást. 

Üres provokációnak nevezték az akciót és hozzátették: Molnár láthatóan nem a „Nép Pártján” áll, csupán öncélúan balhézik. Utalva ezzel Jakab utóbbi időben tett megnyilatkozásaira, amely szerint ő a „Nép Pártján” politizál.

Nyitókép: Facebook

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2022. augusztus 14. 21:55
"Szép és Kívánatos!" (jakab)
Aron90
2022. augusztus 11. 18:58
hihetetlen baszki :D
Pitypangocska
2022. augusztus 11. 09:01
Hihetetlen milyen közönséges, primitív ez a nőszemély. Zsák a foltját...
Nabakker
2022. augusztus 11. 07:34
Marakodnak a koncon... Mind el kéne zavarni a francba dolgozni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!