Rémhírterjesztő SMS-ek miatt eljárást indított a rendőrség

2022. december 09. 13:33

Úgy tűnik, a baloldal is erősen érintett az ügyben, legalábbis Varju László DK-s képviselő pont az SMS-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót.

2022. december 09. 13:33
null

A Magyar Nemzet pénteki cikkében azt írja: rémhírterjesztő sms-ek miatt indított eljárást a rendőrség. Mint írják, Varju László DK-s politikus péntek délután a most terjedő SMS-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, ami

A lap szerint lényeges körülmény ezen kívül, hogy az üzenetek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a baloldal kampányát támogató SMS-dömping idején.

Emlékezetes, akkor a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a telefonos kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat osztrák leánycége rendelte meg, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. Azóta kiderült, hogy a baloldal kampányához szükséges milliárdokat Amerikából küldték és csatornázták az említett DatAdat-cégcsoport felé.

„Mivel a mostani SMS-eket hasonló kör kapja, nem zárható ki, hogy az akciót most is ugyanannak az illegálisan beszerzett adatbázisnak a segítségével hajtják végre az elkövetők”– írja a lap.

Kocsis Máté: Ha Varju László megtartja sajtótájékoztatóját, büntetőeljárást kezdeményezünk ellene!

Rendkívüli közlemény címmel posztolt hivatalos közösségi oldalára Kocsis Máté. A fideszes képviselő szerint az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a baloldal a közösségi médiában, amelyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jooee
2022. december 09. 18:43
Legalább 10 év dutyit ennek a trógernek.
Namond
2022. december 09. 17:09
Csak ügyesen és szépen nyomozni, ne olyan semmilyen legyen az eredmény, mint a Postabank megrohanásakor.
VerdbenekhyKeményFarkas
2022. december 09. 16:28
Bravó! Varjúnak már meg sem kell tartania a sajtótájékoztatóját! Kocsis Máté minden fontosat elmondott helyette, tájékoztatta a teljes nyilvánosságot! Mondhatnánk: őt sem az eszéért szeretjük...
olvasó 4
2022. december 09. 14:20
Gondolom, ezt az sms akciót is a Bajnai-féle brigád intézi amerikai pénzből. A választási kampányban millió számra kiküldött sms, múlt héten a benzin, most a banki sms-akció, ez mind mind ugyanonnan. Ilyesmire kell a Datadatnak a milliárdnyi amcsi pénz. Mi lesz a következő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!