Áder János: A debreceniek megnyugodhatnak, ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük

2023. február 13. 12:03

Eloszlatta az akkumulátorgyár körüli kételyeket a volt köztársasági elnök.

2023. február 13. 12:03
null

A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában.

A volt köztársasági elnök a legnépszerűbb videómegosztón is elérhető műsorban Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban az utóbbi hetekben megfogalmazott aggodalmakról.

Áder János a debreceni gyárépítéssel kapcsolatos félelmeket úgy foglalta össze: az ellenzéki politikusok szerint nagyon magas a gyár áram- és vízigénye, jelentős levegő- és talajszennyezésre kell számítani, a tervezett 9000 munkahelyet valójában nem magyarok, hanem ázsiaiak töltik majd be.

Vendégével azt emelték ki, hogy a 200 ezres lakosú város napi vízfogyasztása ma 38 ezer köbméter, és ha az ellenzők véleménye szerint valóban ugyanennyi vizet igényelne naponta a gyártás, azt akkor is biztonságosan fedezni tudják. A víz 70-80 százalékát ugyanis hűtéshez használják fel, amelyet teljes egészében „szürke vízből”, vagyis a közeli telepen tisztított szennyvízből nyernek majd. A hiányzó 20-30 százalékot pedig bőven biztosítja a Keleti-főcsatornán naponta érkező 30 ezer köbméter felszíni víz.

Kaderják Péter megjegyezte:

a hűtés zárt rendszerben folyik, a gyártáshoz használt vizet pedig helyben tisztítják meg.

Áder János kiemelte: ha az európainál is szigorúbb magyar technológiai szabályozásokat betartják és a hatóságok betartatják, akkor nem fordulhat elő vízszennyezés ebben az üzemben sem. Emlékeztetett arra, hogy Gödön, az ott már működő dél-koreai akkumulátorgyár környezetében civil szervezetek vettek mintát a talajvízből, ami századannyi lítiumot tartalmazott, mint például egyes magyarországi palackozott ásványvizek természetes lítiumtartalma.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. február 14. 14:13
Legfeljebb elfogy..sebaj,első a dzsídípí! :)
NERbot
2023. február 13. 16:45
Bajszos politikus sosem hazudik, ezt számos történelmi példa igazolja.
kaffogó hebrencs
2023. február 13. 13:17
A debreceni ivóvízen olyan sokat rontani már egyébként sem lehet.
formaegy
2023. február 13. 13:03
"Áder János: A debreceniek megnyugodhatnak, ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvízük" A debreceniek ezt tudják is, sőt még a vergődő libsi-komcsi-náci rühes csőcselék is, csak az utóbbi beledöglene ha nem tudna vergődni. Ennyi. Vajon a tanártüntetések rühes szervezője ellen miért nem tüntetnek, akinek egy 15 éves fiúval van viszonya? Mert akkor a tanárnak nevezett csőcselék ellen is tüntetni kellene akik ilyen gyalázatra képesek, akik a vergődést, uszítást, erkölcstelenséget, a mocskot tanítják az általuk felhasznált diákoknak. Rühes vergődő banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!