520 millióba fáj a balos pártoknak a tiltott módon külföldről pénzelt kampány, de még nincs vége a történetnek

2024. február 20. 14:03

Az ÁSZ mellett a NAV is vizsgálódik, sok múlik azon, mire jutnak. A Számvevőszék vezetője szerint más döntést ők nem hozhattak.

2024. február 20. 14:03
SZABÓ Tímea; MÁRKI-ZAY Péter; IVÁNYI Gábor; DONÁTH Anna; SCHMUCK Erzsébet; KUNHALMI Ágnes; JAKAB Péter
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Háttérbeszélgetésen magyarázta és részletezte az Állami Számvevőszék elnöke a testület legújabb, immár végleges részjelentését az ellenzéki pártok 2022-es kampányköltéseiről. Megírtuk: a dokumentumban a hatpárti összefogás részvevőire összességében 261 millió, egyenként mintegy 43 millió forint büntetést szabott ki.

Ezt is ajánljuk a témában

A jogszabály szerint ráadásul még

ugyanekkora összeget le is vonnak tőlük a jövő évi állami támogatásukból, vagyis a döntés nyomán az érintett balos pártoknak összesen több mint 520 millió forintba kerül a 2022-es szabálytalan választási kampányuk. Sőt, ez az összeg még növekedhet is.

Elhangzott, a baloldali pártok és civil szervezetek összesen mintegy négymilliárd forintnyi külföldi forrást használtak fel, ebből pedig több mint 1,8 milliárd forint jutott a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM). Ennek egy részének, 1,4 milliárdnak a felhasználását egyelőre a NAV vizsgálja, a maradékról állapította meg a szabálytalanságot az ÁSZ.

Windisch úgy fogalmazott, egyes orgánumok igyekeztek a kormánypártok bunkósbotjaként bemutatni az általa vezetett intézményt, pedig „semmi mást nem állapítottunk meg, mint amit az ellenzék közös listavezetője maga is állított”.

Márki-Zay Péter maga fogalmazott úgy:

Volt egy MMM-s számla, ami a központi kampánynak a működését szolgáltatta.”

De a hódmezővásárhelyi polgármester beszélt arról is, az előválasztás megnyerése után az MMM szervezte a közös ellenzéki kampányt, illetve az Amerikából érkező dollárokkal is elbüszkélkedett.

Az ÁSZ-elnök szerint a legkevesebb, hogy utánamennek, ha elhangzik egy, a külföldi finanszírozásra utaló nyilatkozat.

Aláhúzta:

a hat párt egységesen követte el a jogsértéseket, közösen nem tartották be a költségekre vonatkozó szabályokat, illetve a külföldi jogi személytől érkező támogatás elfogadása is súlyosan törvénysértő volt.

A NAV is a pénzek után néz, nőhet a büntetés

Az adóhatóság azért vizsgálódik, mert több tétel is van, amivel kapcsolatban kifejezett kétsége van az ÁSZ-nak, nem tisztázott ugyanis, egyáltalán kampánycélra használták-e fel. Ide tartoznak például a DatAdat nevű cég osztrák leányvállalata által kiadott számlák buszbérlésről, miközben hasonló szolgáltatásokról az MMM is szerződött hazai vállalkozásokkal. Bár a Btk. kategóriájába tartozna, ha ez végül bebizonyosodna, mégis a baloldali pártoknak lenne jó. Mivel ha a NAV rendben találja, vagyis kampányköltésnek minősíti a további 1,4 milliárd elköltését is, ezzel növekedhet az érintettek büntetése. Tekintve, hogy ez is külföldi forrásból származik, ami tiltott tevékenység. Ám ha nem, úgy a mostani büntetésnél jócskán nagyobb megvonásra már nem számíthatnak a hatpárti összefogás tagjai.

Windisch elmondta,

hiába próbálták tisztázni a dolgot a bécsi DatAdattal, nem kaptak választ.

A NAV-nak több eszköze van, hogy ennek a végére járjon – hívta fel a figyelmet, hozzáfűzte, fontos tisztázni azt is, mit is jelent a kampánytevékenység. Önmagában kampányolni, vagyis a választói akaratot befolyásolni abszolút jogszerű tevékenység, ezt bárki megteheti a választást megelőző ötven napban is, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik. Ám ezt nem lehet külföldi forrásból tenni, továbbá a jogszabályok kifejezetten tiltják azt a szervezeti struktúrát is, amit az összefogás kialakított ezeknek a pénzeknek az elköltésére.

Windisch kitért arra, hogy az ellenzéki pártok kifogásolták, a CÖF és a Megafon is kampányolt, a kormánypártokat is meg kéne büntetni.

A probléma szerinte valójában azzal van, ha a pártok ezt a tevékenységet támogatásként elfogadják, vagyis rajtuk keresztül megy a pénz.

Az ÁSZ-elnök megjegyezte, a kampánytevékenység súlypontja a pártoktól mára átkerült elemzők, a civil szervezetek és az influenszerek felé. Ezért érdemes lenne valamilyen szabályozást kiterjeszteni erre a szférára is, hiszen egyre intenzívebb tevékenységről van szó.

Mindenesetre az MMM nem pusztán a saját meggyőződése szerint nyilvánította ki a véleményét, hanem a központi kampányt szolgálta, segítette, illetve nyújtott szolgáltatást. Vagyis ezt az egyes pártok támogatásként kapták, formálisan is összehangolták a tevékenységüket, maguk tették ki a kampánytanács formalizálásáról szóló dokumentumot, megegyezést. Ebből

közös kampányanyagok születtek, valamennyin ott volt az MMM és a pártok logói, a rendezvényeket is zömmel közösen fizették – sorolta az ÁSZ elnöke.

Az ÁSZ mindenkit ugyanolyan módszertannal vizsgált, átnézve, van-e koordinált együttműködés vagy személyi összefonódás más pártok és egyéb szervezetek között. Csakhogy ilyen struktúrát kizárólag az MMM és a hatpárti konglomerátum esetében tudtak feltárni. Lesz végrehajtató közigazgatási határozat, a Kincstár adja ki, amit már lehet támadni bíróságon, az ÁSZ döntését nem.

Új szabályozás a láthatáron?

A büntetést tizenöt napon belül be kell fizetnie a pártonként.

Ha a NAV-tól jogerős megállapítások érkeznek, az ÁSZ részéről folytatják és kiegészítik a részjelentést.

Az elnök jelezte, érdemes felvetni a kérdést, hogy a kampányköltségeket ne az ÁSZ vizsgálja, mert megosztó, bármilyen döntés születik, az ország egyik fele elfogultsággal vádolja a testületet. „Ha bárki tud ilyen szoros összehangoltságról a Fidesz és a Megafon esetében, kivizsgáljuk. Csakhogy az ellenzék esetében MZP ezt maga tette meg, konkrét bejelentés formájában” – fogalmazott.

Az ellenzéki pártok ismét tagadnak, sőt, fenyegetnek is.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Donáth Anna

Facebook

Idézőjel

A Momentum 2018-ig nulla, 2018 és 2022 között pedig minimális állami támogatásból politizált.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt/MTI

 

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nedudgi
2024. február 21. 08:18
Az EU-nak nincs joga baloldali pártok kampányát pénzzel támogatni. De a "civil" szervezetek támogatásán keresztül ezt teszi. Ami ebből a piszkos pénzből Magyarországra jut, azt el kell kobozni.
FeketeFehér
2024. február 21. 04:19
Azért az legyen világos, hogy az ellenzéki pártok nem sértettek törvényt. Nincs semmiféle hivalaos eljárás, ami törvénysértést vizsgálna.
starmind
2024. február 21. 03:28 Szerkesztve
Nem értem a pénzbüntetés mértékének logikáját. Ha valaki 4 milliárd forintnyi jogellenes forrást használt fel, akkor azt az összeget kellene a kiindulási pontként kezelni. 4 milliárdos elkövetési tárgyra nem 520 milliót szabok ki, hanem (ha megvan még) lefoglalom a 4 milliárdot (ami később elkozás alá kerül) és a tetejébe kiszabok legalább még 2 milliárdot büntetésként. (Figyelemmel a büntetés céljára: Btk. 79. § 80. §). Ha nem lehet lefoglalni a 4 milliárdot, akkor (mivel már ennyivel jogellenesen gazdagodott) rögtön 6 milliárdot szabok ki és abban benne lenne a gazdagodás, illetve a büntetés mértéke is. Na ez talán érne valamit. 520 millió forint pénzbünti ezeknek csak egy enyhe csiklandozás - mondhatni egy ejnye-bejnye a soroshálózatnak.
kokrowatz-0
2024. február 20. 20:14
nem értem, mit vinnyognak ezen. ez pont lölö egy napi jövedelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!