Magyar Krónika előzetes

2014. január 08. 12:04

Nem tudom Kerényi úr mit is szeretne. Kicsit hasonlít Piszkos Fredre.

2014. január 08. 12:04
Soós Szilárd

„Kerényi Imre elég sok pénz felett opponál, ha nem lényeges a lap eladási sikerértéke. Ha ingyen adnak valamit, azt ritkán becsülik. Ráadásul, ha ez a szabadság, alkotás, kreativitás, az nem olcsó dolog. Mindig nagy árat fizet valaki. (...)

Az értelmiség feladata nem az hogy megoldja a problémákat, hanem az, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek között már meg lehet oldani a problémákat. Ha valamilyen értéket képvisel egy ilyen lap, akkor talán éppen az, hogy képesek egymás mellett dolgozni különböző emberek. Hiszen teljesen jó dolog szépet, felemelőt, tudományosat, akár népszerűsítőt is írni. Ennek feltételeit megteremtheti a hatalom. Leginkább úgy, hogy jól teljesít a közélet és közszolgálatiság, egészségügy, honvédelem, gazdaság szervezésében, szép dolgokat cselekszik, felemelő dolgok történnek ahová csak odaér, a tudomány és kutatómunka meg szárnyal, mert a képviselők, közszereplők, politikusok, művészek is áldozatot hoznak érte. Íme, máris van miről beszélni. Van értelme együtt dolgozni. Ki sem kell mondani.

Van még egy hozadéka mindennek. Úgy nevezhetjük pozitív visszacsatolás. A visszajelzés mutatja, hogy mit is lenne érdemes folytatni és mit kellene inkább elfelejteni. Ezért kell a kereteket meghatározni, a feltételeket megteremteni.

Ma a magyar írásbeliség létezik, de az a magyar értelmiség hiányzik, vagy nincs a helyén, aki képes olyan feltételeket teremteni, mellyel meg tudnánk oldani a problémáinkat.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. január 09. 17:55
"...Kicsit hasonlít Piszkos Fredre..." - írja. Nem. Inkább Buzgó Mócsingra emlékeztet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!