Afrikai bíboros került a liturgiát felügyelő vatikáni kongregáció élére

2014. november 24. 13:31

Robert Sarah afrikai bíborost nevezte ki a liturgiát felügyelő Istentiszteleti Kongregáció élére Ferenc pápa. Sarah a második afrikai vezető a kongregáció élén.

2014. november 24. 13:31

Robert Sara guinea-bissaui bíborost, a Cor Unum Pápai Tanács eddigi elnökét nevezte ki Ferenc pápa az Istentiszteleti Kongregáció élére – írja a Catholic Herald. 

 
A kongregációt eddig a „kis Ratzinger”-nek nevezett Antonio Cañizares Llovera bíboros vezette, akit azonban a pápa valenciai érseknek nevezett ki. Sarah bíboros teológiailag konzervatívnak számít. 
 
Októberben Robert Sarah azon papok és szeminaristák találkozóján beszélt, akik részt vettek a tridenti rítusú mise bemutatását liberalizáló, XVI. Benedek pápa által kiadott Summorum Pontificum pápa rendelkezés kiadásának évfordulója alkalmából rendezett zarándoklaton. Ugyanakkor Sarah-t sosem sorolták a tradicionalisták közé. Andrea Tornielli Vatikán-szakértő szerint Sarah részéről nagy változtatásokra nem lehet számítani. A bíboros korábban nem foglalkozott speciálisan a liturgia területével. Sarah bíboros 22 évig volt egyházmegyés püspök.
 
Az IStentiszteleti Kongregáció élén nem Sarah bíboros az első afrikai prefektus: 2002-2008 közt Francis Arinze nigériai bíboros, II. János Pál bizalmasa volt a kongregáció vezetője. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!