Abortusz: már a plébános is elengedheti a kiközösítést

2016. november 21. 19:53

Ferenc pápa hétfőn arról rendelkezett, minden pap elengedheti az abortusz miatti kiközösítést. Erdő Péter bíboros szerint Magyarországon ez csak megerősíti a jelenlegi gyakorlatot, hiszen a püspökök eddig is rendszerint átruházták az abortuszért járó büntetés jogát az alájuk tartozó papokra. Az abortusszal kapcsolatos egyházi álláspont persze ugyanaz, mint eddig mindig a történelemben: elutasító.

2016. november 21. 19:53

A magyarországi gyakorlatot megerősíti Ferenc pápa hétfői rendelkezése, amely minden papnak megengedi az abortusz miatti kiközösítés elengedését, a magyar gyakorlat ugyanis már évtizedek óta ez - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn.

Erdő Péter kifejtette: a „büntetés” elengedésének jogát, amely korábban főként csak a püspököket illette meg, a püspökök továbbadhatták. A magyar egyházmegyékben - így az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében is - a püspök évről évre fölhatalmazta az összes papot az "abortuszért járó büntetés" elengedésére.

A bíboros hozzátette: a világegyházban nem mindenütt volt ez így, ezért a mostani szentévben a pápa központilag engedte meg a papoknak a feloldozást. Az új rendelkezés a szentév elmúltával - nyilván a tapasztalatok alapján - is érvényben tartja az eredetileg csak a szentévre szóló engedményt.

Nem feltétlen jár kiközösítés az abortuszért

„A döntés pasztorális segítségnyújtás, és kifejezi az irgalmasságot, ugyanakkor a helyzet teológiai megítélésén nem változtat". Ezt jelzi, hogy a pápai rendelkezés magát a büntetést nem szüntette meg, csak az elengedésére hatalmazta fel az összes papot - tette hozzá.

Erdő Péter kitért arra: korábban is számos feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy valóban kiközösítés járjon a magzatelhajtásért. Többek között kellett hozzá a nagykorúság, az, hogy ne félelemből kerüljön rá sor, és az is, hogy az elkövető tudatában legyen az érte járó büntetésnek. 

Ez volt a leggyakoribb oka annak, hogy a büntetés be sem állt, hiszen az emberek általában nem kánonjogászok” - jegyezte meg.

„Többnyire a magzatelhajtásért felelős olyan személyek esetén állt be valóban a büntetés, akik ismételten követtek el abortuszt, és már fölhívták a figyelmüket arra, hogy tettük milyen következménnyel jár” – közölte.

Most már korszerű és szeretetteljes az abortusz elutasítása

A bíboros rámutatott: miközben a civil jog országonként és a történelem során is különbözőképpen ítéli meg a magzatelhajtást, a keresztények a kezdetektől elutasították azt. Erre már az ókorból is vannak források, miközben a Római Birodalomban elterjedt gyakorlat volt. 

Ez az alapvető hozzáállás, az élet védelme nem változik most sem, ezt a pápa is hangsúlyozza. Ugyanakkor az egyház általános meggyőződése most „korszerű és szeretetteljes formában” valósul meg, és „ez  mindenkinek jó hír” - tette hozzá Erdő Péter.

(MTI)

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2018. október 04. 23:24
'amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is." Fogalmad sincs papagáj, mit jelentenek ezek a szavak. Nem a pedofil papokra vonatkoznak az biztos.
Kiscsillag
2018. október 04. 23:24
A bűnök feloldozásához nem pap kell, hanem Jézushoz forduló bűnvallás és Tőle kapott feloldozás és megbocsájtás. A katolikus egyház itt is tévesen félremagyarázza a Bibilát.
Anti Komcsi
2017. november 01. 00:38
Bűnöket csak a Jóisten bocsáthat meg, és nem kell hozzá falusi plébános. A Szentírás tanítása szerint Jézus már megbűnhődött a bűneinkért, feloldozást is Ő adhat. Egyszerű bűnbánó imátság és úrvacsora keretén belül.
Anti Komcsi
2017. november 01. 00:38
Jézusnak képzeled magad? Mert csak Ő bocsáthat meg bűnöket, ember NEM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!