Már gyűjtik a fenyőfákat az utcákon

2017. január 03. 14:40

Újév napján a hajnali kemény fagyban 350 ember takarította a közterületeket városszerte a szilveszterezők után. Már kitehetjük a fenyőfákat az utcára és a kijelölt gyűjtőpontokra, ahonnan fenyőgyűjtő járatok szállítják el a karácsonyfákat – közölte Dorogi Gabriella, a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

2017. január 03. 14:40

Évről évre csökken a szilveszterkor utcán hagyott hulladék mennyisége: tavaly 150 köbméter volt, idén pedig valamivel több mint 130 köbméter – tudatta Dorogi Gabriella.Hozzátette: 350 kézi úttisztító kolléga dolgozott a takarításon, és 20 takarító- illetve szállítójárművel szállította el a hulladékot, elsősorban azokon a frekventált területeken, ahol szervezett szabadtéri szilveszteri program volt, és természetesen az összes aluljárót is takarították – írja az Inforádió.

A kommunikációs vezető azt is elmondta, hogy folyamatosan gyűjtik a karácsonyfákat is. Ilyenkor, vízkereszt előtt bárki nyugodtan kiteheti a hulladékedénye mellé a fenyőfákat. Arra kell csak figyelni, hogy se az autós, se a gyalogos forgalmat ne zavarják a fák – figyelmeztetett Dorogi Gabriella.

„Január 6-ától, vízkereszt napjától elindítjuk az úgynevezett fenyőgyűjtő járatainkat, amelyek kifejezetten a fenyőfákat gyűjtik. Nemcsak az utcára, a házak elé kitett fákat, hanem az általunk kijelölt gyűjtőpontokra elvitt fákat is. A www.fkf.hu honlapon bárki megtalálhatja azokat a gyűjtőpontokat, ahova el lehet szállítani a fákat” - mondta a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

„A fenyőgyűjtő járatok az összes begyűjtött hulladékot a Hulladékhasznosító Műbe viszik, hiszen magas gyantatartalmuk miatt a fák nagyon jól égnek és nagyon sok energiát lehet nyerni belőlük” - tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!