Rosszul lett Tom Jones, lemondták a budapesti fellépését

2022. július 12. 22:23

A koncertet augusztus 16-án pótolják.

2022. július 12. 22:23
null

Rosszul lett budapesti koncertje előtt Sir Tom Jones, az énekeshez orvost hívtak – tudta meg az Index. A portálnak a Surrounded by Time című turné sajtófelelősei is megerősítették, hogy a 81 éves sztár nem érezte jól magát.

Az énekes állapotáról a lap érdeklődött az Országos Mentőszolgálatnál is, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy hozzájuk „nem érkezett be megkeresés, ami azt valószínűsíti, hogy saját orvosi stábja látta el a világsztárt.

A koncertet augusztus 16-án pótolják.

Sir Tom Jones nevében a rendezők hangosbemondón magyarul és angolul is elnézést kértek a közönségtől, és jelezték, hogy az énekes is „nagyon várja, hogy újra találkozzanak”. A megváltott jegyek az augusztusi koncertre is érvényesek – tették hozzá.

A közönség megértően, türelemmel fogadta a hírt, rendezett sorokban távoztak a koncert helyszínéről – derült ki a tudósításból.

Tom Jones Surrounded by Time című turnéjával érkezett Budapestre, a korábban tervezett, de a háború miatt elmaradó kijevi koncertje helyett. Az énekes fellépéssorozata június közepén indult, és több mint ötven helyszínt érint Európában és Amerikában.

 című turnéjával érkezett Budapestre, a korábban tervezett, de a háború miatt elmaradó kijevi koncertje helyett. Az énekes fellépéssorozata június közepén indult, és több mint ötven helyszínt érint Európában és Amerikában.

Nyitókép: TOLGA AKMEN / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyuszi bá
2022. július 13. 10:19
Netán túl kevés néző volt? Nyomós ok a betegségre. Ha meg tényleg rosszul van, mielőbbi jobbulást neki.
Gyuszi bá
2022. július 13. 09:50
Netán túl kevés néző volt? Nyomós ok a betegségre. Ha meg tényleg rosszul van, mielőbbi jobbulást neki.
Paskai
2022. július 13. 08:35
Már tátogni se tud?
JMoflicheque
2022. július 13. 08:01
Kár! Pedig frankón jó kis buzi! Gyurci biztos szelfizett volna vele......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!