Macron: Nincs ünnepnap, nincs hétvége a koronavírus elleni küzdelemben

2021. március 23. 22:01

Franciaországban kiszélesítik az oltási kampányt.

2021. március 23. 22:01
null

Franciaországban felgyorsítják és kiszélesítik a koronavírus elleni oltási kampányt: szombattól már a legalább 70 évesek is jelentkezhetnek oltásra, a tanárok pedig bekerülnek a prioritást élvező foglalkozási körben dolgozók közé – jelentette be kedden Emmanuel Macron államfő.

„Nincs ünnepnap, nincs hétvége ebben a küzdelemben” – mondta a Emmanuel Macron köztársasági elnök az egyik legfertőzöttebb északi régióban található Valenciennes egyik oltóközpontjában tett látogatásán.

Elsőbbséget élveznek az idősek

Macron elmondta, hogy a legalább 70 évesek is kérhetik szombattól az oltást, s ezentúl nemcsak a regionális társadalombiztosítási központok hívószámain, a háziorvosoknál, a gyógyszertárakban és az interneten, hanem egy ingyenesen hívható központi zöldszámon is lehet időpontot egyeztetni.

Az oltást eddig csak a legalább 75 éven felettiek, az idősotthonok lakói, illetve az 50 és 74 év közötti, krónikus betegségben szenvedők igényelhették, valamint minden egészségügyi és szociális dolgozó, továbbá a tűzoltók.

A legalább 70 éven felettiek számára eredetileg csak április közepén kezdődött volna a kampány. A korosztályi kiszélesítéssel újabb 3,5 millió francia válik jogosulttá az oltásra.

Az államfő azt is bejelentette, hogy a tanárok is bekerülnek a prioritást élvező foglalkozási körben dolgozók közé, ők függetlenül a koruktól, április közepétől kaphatják meg az oltást. A szakemberek a kereskedők, a sofőrök és a pénztárosok sürgős beoltását is javasolják.

Problémák lehetnek az iskolákkal

A kormány az iskolákat továbbra sem kívánja bezárni, mert úgy véli, hogy a szülők gyerekek által történő megfertőződésének kockázata kisebb probléma, mint a tanulók leszakadásának veszélye az intézmények bezárása esetén. Ugyanakkor az oktatási tárca rendszeressé tette a tanulók és a tanárok szűrését nyálteszttel, és ez alapján az iskolákban a fertőzöttség egyelőre elenyészőnek bizonyult.

Az 1,1 millió tanár közül 703 betegedett meg, s a 61 ezer oktatási intézményben 1300 osztályt zártak be azért, mert legalább egy tanuló megfertőződött.

Felpörgetik a napi oltásokat

A napi több ezer oltás beadására alkalmas oltóstadionok már a következő napokban megnyílnak, s a kormány célja, hogy áprilisban 100-200 megaközpont működjön az ország területén. Ezek közül az egyik legnagyobb a Stade de France nemzeti futballstadion lesz – jelentette be Agnes Pannier-Runacher ipari miniszter.

Az országba eddig érkezett 10,8 millió adagnyi oltóanyagból az első dózist eddig 6,3 millióan kapták meg, ami a lakosság 9,3 százalékának felel meg, 2,5 millióan (3,6 százalék) pedig mindkét komponenst. A kormány ígérete szerint áprilisban több mint 20 millió adagnyi oltóanyag érkezik.

Jóllehet az elmúlt napokban 20 ezer alá esett vissza az újonnan fertőzöttek napi száma (az elmúlt 24 órában 14 678 új esetet jelentettek), az intenzív kezelésre szoruló betegek száma továbbra is nő: kedd este 4634 súlyos beteg volt a kórházban ápolt 26 700 fertőzött között. A helyzet elsősorban a fővárosi régióban ad okot aggodalomra, ahol a mutatók az őszi hullám tetőzési adataihoz közelítenek. A járványban eddig 92 700-an hunytak el.

(MTI)

Kép forrása: Julien Mattia / AFP

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. március 24. 00:21
A tanárok csak április közepétől kapnak ott oltást. Nálunk április végéig beoltják az összes regisztráltat. Nálunk meg oltáskáoszozik az ellenzék és 2021 végén érkező vakcinára várna.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. március 23. 23:34
Sokkal rosszabbul állnak mint mi, de az ellenzék ott nem kampányol az oltás ellen mint Magyarországon a DK.
zakar zoltán béla
2021. március 23. 22:45
alja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!