Ferenc pápa a családok védelmét sürgette

2021. december 26. 13:41

Az egyházfő szerint a családoknak szembe kell szállni az „egó diktatúrájával”.

2021. december 26. 13:41
null

A szülőket, az egyházat és a társadalmat is a család támogatására, védelmére, őrzésére szólította fel Ferenc pápa, aki aggodalmát fejezte a gyermektelenséghez vezető „demográfiai tél” miatt a Szent Péter térre néző ablakból mondott beszédében.

Kijelentette: december 26. a názáreti szent család ünnepe. Jézus családja alázatos és egyszerű volt, Mária és József ugyanúgy szerette és aggódott gyermekéért mint bármelyik más édesanya és édesapa teszi – mondta.   

Megjegyezte, hogy talán nem mindenki születik tökéletes, problémamentes családba, de (akárhova is szülessünk) az a mi történetünk, azok a mi gyökereink, ha kivágjuk őket, az élet kiszárad.

Tökéletes család?

Ferenc pápa hozzátette: nem létezik a szentképeken ábrázolt tökéletes szentcsalád, mivel a családi élet mindennapos kihívásokból áll váratlan problémákkal, szenvedéssel, fájdalommal. Megoldásként egymás meghallgatását, megértését szorgalmazta, párbeszédet a mobiltelefonokkal való elszigetelődés helyett, hangoztatva, hogy a családoknak szembe kell szállni az „egó diktatúrájával”.

Arra kérte a szülőket, gyerekeket, egyházat és a civil társadalmat, hogy támogassák, védjék és őrizzék a családot.

„Demográfiai tél”

Az Úrangyala-imádság után Ferenc pápa bejelentette, hogy karácsonyi ajándékként levelet írt a házasokhoz a járvány miatt korábban elmaradt, jövő nyáron esedékes Családok Világtalálkozója alkalmából. Az egyházfő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Olaszországot és számos más országot a „demográfiai tél uralja”, ami azt jelenti, hogy sokan inkább gyermek nélkül élnek, sok pár inkább gyermektelen marad, vagy csak egy gyermeket vállal. „Ez tragédia” – jelentette ki Ferenc pápa.   

Tegyünk meg mindent, hogy tudatosan legyőzzük ezt a demográfiai telet, amely családjaink, hazánk, jövőnk ellen hat” – mondta.

MTI/Nyitókép: Vincenzo Pinto / AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2021. december 27. 07:53
A családom védelme arról is szól többek között, hogy nem hívok a környékre lakni rossz arcú vagy rossz szándékú, esetleg a miénktől alapvetően különböző kulturális vagy vallási standardok szerint elő embereket, hogy ezzel ne tegyem ki a családomat veszélynek.
Forgalmazó
2021. december 26. 22:25
Ennel nagyobb kepmutato jelenleg nincs a fold hatan!
Gépész53
2021. december 26. 22:00
Már több, mint 8 milliárd ember él a Földön! Bolygónknak nem korlátlan az eltartó képessége! Jobb lenne, ha inkább kevesebben lennénk, az igazi veszély inkább a túlszaporodás.
mokány
2021. december 26. 15:01
Szervezkedés a glogalisták társadalomfelforgatási mahinációival szemben , fel sem merült .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!