„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy ki a főnök a Kárpátokban! Csatába!!!” – brutális indulatokat gerjesztett a magyar rendőrökről terjedő álhír

2023. augusztus 07. 13:32

Megtette hatását Kijev magyarellenes propagandája az ukrán kommentelők körében.

2023. augusztus 07. 13:32

Ahogy portálunk is beszámolt róla, az ukrán sajtóban keringett egy hír arról, hogy a magyar rendőrök durván bántak egy ukrán gyerekekből álló néptáncegyüttessel, állításuk szerint a magyar határőrök még fegyvert is fogtak a táncosokra. A hírről gyorsan kiderült, hogy egyszerűen nem igaz. A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök a határellenőrzés szabályainak megfelelően ellenőrizték a gépjárművet és az utasokat. Elismerték, hogy az utasok adott ponton valóban énekelni kezdtek, de azt a rendőrök felszólítására abbahagyták. A rendőrség hozzátette, mivel semmi akadálya nem volt a néptáncegyüttes beléptetésének, gond nélkül továbbengedték őket. Szerintük nem igaz, hogy elvették volna a kísérő telefonját – ahogy ő állította –, és az ukrán médiában emlegetett lőfegyverek sem kerültek elő.

Mindemellett felhívták a figyelmet, hogy a határellenőrzésről a biztonsági kamera felvételt készített, amit bármikor vissza lehet nézni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nem használt sokat a magyar hatóság magyarázata, hiszen akkorra már elterjedt a hamis hír a közösségi médiában. Oleh Melynik, az együttes vezetőjének eredeti posztja alatt pedig igazi virtuális lincshangulat alakult ki a magyarok irányába, annak ellenére is, hogy Magyarország jelentős segítséget nyújt Ukrajnának és Kárpátaljának is. Portálunk is írt róla, hogy háború kirobbanását követően Magyarország azonnal megnyitotta határait az ukrajnai menekültek előtt, és ezidáig több mint egymillió menekült érkezett hozzánk keleti szomszédunk területéről. A hozzánk érkező menekültek legnagyobb része ugyan nem maradt az országban, hanem továbbment Nyugat-Európa felé, de ez még így is komoly terhet rótt a magyar menekültügyi rendszerre. A magyar kormány és a segélyszervezetek igyekeztek minden támogatást megadni a menekülteknek. Továbbá Magyarország mintegy 40 milliárd forintnyi humanitárius segítséget és 117 ezer tonna üzemanyagot küldött Ukrajnának

Melynik posztja alatt a kommentelők többsége oroszpártisággal vádolta a magyarokat, valamint azt a rasszista véleményt fogalmazta meg, hogy az „ázsiai származású magyarok alacsonyabbrendűek”. 

Az egyikük szerint például a magyarok „Transz-uráliai f*szszopók, Putyin f*szszopói”. Van, aki csak annyit írt, hogy „a magyarok egyre közelebb kerülnek az oroszokhoz...”, egy másik ukrán kommentelő pedig úgy fogalmazott, hogy

„szégyelljék magukat ezek a putyinista agyatlan seggfejek!”

Illetve egy kommentelő szerint a „[a magyarok] belterjesek”. Többen Ukrajna területi egységét bizonygatták, többek között azt írták, hogy „Kárpátalja Ukrajna, Beregszász Ukrajna. Mindez a mi földünk, ukrán föld.”

Volt olyan is, aki a kárpátaljai magyarokon kérte számon, miért nem támogatják hangosabban Ukrajnát, „A kérdés az, hogy a »mi« magyarjaink miért hallgatnak. Nem világos, hogy miért nem támogatják azt az országot, amelyben élnek.” Egy másik kommentelő már tovább is ment, azt írta:

„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy ki a főnök a Kárpátokban! Csatába!!! A golyó a homlokon az golyó a homlokon!”

Több kommentben is megjelent, hogy Magyarországot ki kellene zárni az Európai Unióból és a NATO-ból is. Sőt volt olyan is, aki szerint „a magyaroknak nincs helyük Európában.” Illetve valaki a következőt írta: „Nagyanyám szokta mondani, hogy a magyarok még a moszkovitáknál is rosszabbak, ha hatalmuk van! Minden gusztustalanság a vérükben van!”

Sokan panaszkodtak arról, hogy a magyar-ukrán határon lassan lehet bejutni az országba, szerintük a magyar rendőrök „direkt szúrnak ki velük”. Annak ellenére, hogy a Melnyik által megosztott történet teljesen fals volt, több kommentelő is azt írta, hogy már korábban is hallott hasonló esetekről. Az tehát megállapítható, hogy Melynik posztja elérte a célját, és újabb hazugsággal sikerült felhergelni a magyarokhoz már így is ellenségesen hozzáálló ukránok nagy részét. 

Még több magyarellenes komment olvasható alább az eredeti poszt alatt:

***

Nyitókép: Oleh Melynik Facebook-oldala

Összesen 418 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
George P.
2023. augusztus 08. 08:50
Hol az ukrán videós bizonyíték? Csak azt nem vették fel amivel vádolják a magyar határőrséget. Éneklő gyerekek, uki zászló. Egy gyűlölködő faszbúk bejegyzés. Ennyi. Semmi. A tetves magyargyűlölök meg élvezkednek. Miért nincsenek ezek a harcolni vágyok az ukrán fronton? Ha ennyire szívügyük Ukrajna védelme, ott lehet bizonyítani, nem itt gyűlölködni.
Fabatka73
2023. augusztus 08. 08:07
Ebben azért az a pozitív, hogy ilyen hírek hallatán ( ha igaz , ha nem) talán kevesebben veszik az irányt Magyarország felé. Valahogy nem bánom.
helemba
2023. augusztus 07. 22:37
Fidkányok, fidkányok, ezt nagyon megszoptátok.
Csányi Gyuri
2023. augusztus 07. 22:05
„a magyarok egyre közelebb kerülnek az oroszokhoz...” Ha jól tudom, az oroszok kerültek közelebb hozzánk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!