Hoppá: az erdélyi magyar diákok lekörözték a PISA-teszten a románokat!

2023. december 12. 18:00

A diákok mindhárom teszten jobban teljesítettek.

2023. december 12. 18:00

A Telex arról számolt be, hogy egy hete tették közzé a 2022-es PISA-felmérés eredményeit, amiből kiderült, hogy ugyan más országokhoz képest Románia nem esett jelentősen vissza – szinte ugyanazt az eredményt érte el az ország oktatási rendszere, mint az öt évvel ezelőtti felmérésen – , de azért még mindig messze állnak a tesztelést működtető Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak az átlagától. 

A lap hozzátette, hogy a 2022-es felmérés egyik újdonsága volt, hogy 

az erdélyi magyar oktatási rendszert külön reprezentatív almintán mérték fél.

Mindez Kallós Zoltán kisebbségi államtitkár támogatásával valósult meg. A minisztérium rendelte úgy meg a felmérést, hogy abban a romániai magyar oktatási rendszer teljesítményét külön mérjék. A valamivel több mint 7 ezer letesztelt romániai diákból mintegy 1200 volt magyarul tanuló, így a megfelelő korú magyar diákoknak mintegy 15 százalékát tesztelték le.

A Telex a felmérés kapcsán megkereste Kiss Tamás szociológust, aki elmondta, hogy az eredmények publikálása után megkezdték az adatok feldolgozását. 

„Elöljáróban az látszik, hogy 

a magyarul tanuló diákok mindhárom teszten, tehát a matematikán, a szövegértésen és a természettudományokon is jobban teljesítettek, mint az országos átlag, a többségi nyelven tanulók.

 És úgy tűnik, hogy a magyar oktatási rendszeren belüli egyenlőtlenségek kisebbek, mint országos szinten” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

A kutató szerint az utóbbi időben egyre hangosabb kritikákat, hogy a magyar nyelvű oktatás gyengébb lenne, mint az országos átlag, ezek az eredmények messzemenően nem igazolják – húzta alá Kiss.

A PISA-felmérésről azt kell tudni, hogy nem lexikális tudást mérnek, hanem az oktatási rendszerben elsajátítható képességeket. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2023. december 17. 09:48
Önmagában örvendetes ez. De szeretném megtudni, mi ez a pisa-teszt? Mostanában annyi pisa-tesztes cikket látok. Olyan-e ez, mint az élhető város, a zöld átmenet, a fenntarthatóság? Amúgy pedig titkos erők is működnek. Az ország legnagyobb bankja mobil telefononos applikációjában olvasom, mennyi Magyarországon a CO2-átlagos lábnyom, a különféle bűnös dolgaim, mennyi CO2-lábnyomot termeltek, sőt a pirossal megírt szövegben az is látható, hogy a üzemanyag vásárlás, etc kategóriában túl is léptem az országos átlagot. MI JOGON TESZI EZT A BANK? TUDJUK-E, MIRE JÓK AZ ILYENFÉLE FOGALMAK, MINT PISA-TESZT, FENNTARTHATÓSÁG, ELHETŐSÉG? Ezeket a fogalmakat betanított riportalanyok naponta elmondják riportokban. De van egy érzésem, semmi különbség nincs a kádári kor vulgármarximus tanait harsogó elvtársak és pisa-tesztező mai emberek között, dunsztjuk nincs, miről beszélnek?
survivor
2023. december 16. 21:45
Bubu tudol te romanyescu ?? Vagy csak belgául besze ?
survivor
2023. december 16. 21:43
Hoppá ! Jobban PISAlnak...
Nehidd El
2023. december 12. 22:51
Akkor lenne csak durva a kontraszt, ha az egyes nemzetiségeik IQ-ját is külön-külön megmérnék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!