Megnyugtat a bankár: nem biztos, hogy vége, folytatódhat a Zöld Otthon Program

2022. április 01. 17:33

A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket, nyilatkozta Patai Mihály, a jegybank alelnöke az MTI-nek, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.

2022. április 01. 17:33
null

Patai Mihály szerint az MNB-nek továbbra is hozzá kell járulnia a zöld és fenntartható gazdaság és az ezt támogató pénzügyi rendszer kialakításához, ehhez pedig rendkívül hatékony eszköz a ZOP. Hangsúlyozta, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, ezért a szigorító monetáris politika folytatódni fog a monetáris tanács márciusi üzeneteivel összhangban. Az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül azonban a jegybank fontosnak tartja zöld mandátumával összefüggő feladatainak ellátását is – emelte ki.

Véleménye szerint a program őszi elindításával az MNB olyan úttörő szerepet vállalt magára Európában, melynek eddigi eredményei aligha kérdőjelezhetőek meg. „Az a legjobb befektetés, ami fenntartható életkörnyezetet teremt mindannyiunk számára. Ehhez pedig elengedhetetlen egy olyan lakosságnak szóló, jegybank által refinanszírozott hitelprogram, ami kedvező feltételekkel a fenntarthatóságot és a zöld szempontokat tűzi zászlójára” – mondta Patai Mihály. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a bankrendszernek is proaktívan kell követnie a jegybank példáját a zöld és fenntartható pénzügyi termékek fejlesztésével.

Az alelnök beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban kiemelkedő érdeklődésről számoltak be a bankok a Zöld otthon hitelek iránt, ezért a Magyar Bankszövetség írásban kérte a program folytatását.

„A jelenlegi pénzpiaci és kamatkörnyezetben természetesen rendkívül vonzóak a Zöld otthon hitel feltételei, hiszen a kedvező árazású jegybanki forrásnak köszönhetően a fogyasztók legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett vehetnek fel hitelt a jelenlegi feltételek szerint” – emlékeztetett.

Az alelnök szerint a programban részt vevő hitelintézetek eddig közel 4000 megkötött hitelszerződést jelentettek az MNB felé 125 milliárd forint összegben, ugyanakkor a legfrissebb visszajelzések alapján a jelenlegi keretösszeg már nem nyújt fedezetet a bankokhoz már beadott összes hiteligény kielégítéséhez.

 mondta a jegybank alelnöke, aki szerint a program feltételeiben ugyanakkor valamilyen szigorítás mindenképpen várható. „A program eddigi feltételei is már előremutatóak voltak, az elmúlt időszak fejleményei pedig igazolták, hogy az energiahatékonyság növelése a jövőben még inkább felértékelődik” – jelentette ki az alelnök.

Patai Mihály hozzátette, a hitelprogram ösztönzőleg hatott az energiahatékony ingatlanok piacára, mely megalapozott egy hosszú távú, a környezeti fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektető folyamatot. A ZOP indulása óta eltelt fél év alatt többezer energiahatékony ingatlan megépüléséhez biztosított forrást, így hosszabb távon is kedvező irányba befolyásolhatja a zöldingatlan-kínálat bővülését. „Ez egy hosszú távú munka, de Magyarország számára is csak a fenntarthatóságban rejlik a jövő” – emelte ki az alelnök.

A monetáris tanács április 5-én tartja soron következő ülését.

(MTI, címlap: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DonCiccio
2022. szeptember 17. 11:09
Na köszönöm ha egy bankár ,,megnyugtat"
bagira
2022. május 07. 20:19
Ne az erkélyeken folytassátok , hanem a kertes házaknál . Ideje lenne a gazos szemétlerakó kertes házakat rendbe tetetni . Fásítani .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!