A fejlett gazdaságoknak meg kell tanulniuk, hogyan élhetnek a mainál sokkal kevesebb műanyag felhasználásával. Aki sok időt töltött Indiában és Törökországban, láthatta, hogy ezekben az országokban sokkal kevesebb csomagoló anyagot használnak, sokkal többet árulnak ömlesztve, miközben a vásárlók gyakran hozzák magukkal saját tasakjaikat, poharaikat, edénykéiket, hogy abban vigyék haza az árukat.
Az emberiség arra számít, hogy 2050-re óriási előrelépést tesz a szén-dioxid-mentesítés terén, köszönhetően a nap- és szélenergia árak csökkenésének. A fosszilis tüzelőanyag-ipar azonban nem csak megduplázza a műanyagok olajból és gázból történő előállítását – ahogy arra a Világgazdasági Fórum figyelmeztetett – , hanem
Szűk három évtized múlva, 2050-ben több mint egymilliárd tonna műanyagot gyártunk (jelenlegi a globális termelés ennek kevesebb, mint fele: 400 millió tonna, aminek az EU adja a 17 százalékát). Harminc év múlva már nem használunk annyi olajat és gázt üzemanyagként, de jóval többet műanyagként – írta Matt Simon, a Wired tudományos újságírója.
A mai, évente termelt műanyag mennyiség 16,7 millió kamionnyi tömeg, ha ezeket a szerelvényeket egymás mögé állítanánk, akkor mintegy 7900(!)-szor érné körbe a Földet a kocsisor az egyenlítő mentén.
Manapság ezt a rémálom forgatókönyvet, azaz a mai hatalmas műanyagmennyiség két és félszeresét, a sokat ragozott „bioalapú műanyagok” röviden bioműanyagok fogalommal próbáljuk elkerülni.
Az egyik központi forrásokból működő magyar intézet, a Bay Zoltán kutatóintézet is kifejezetten ebbe a ma népszerű, bioműanyag kutatási irányba mozdult el, ahogyan azt megírtuk már korábban.
A hagyományos műanyagok alapját a fosszilis tüzelőanyagokból (lényegében kőolajból) melegítéssel kinyert szénláncok alkotják. A bioműanyagok ehelyett növényekből, például kukoricából vagy cukornádból kivont szenet használnak, amelyet aztán más vegyszerekkel, például lágyítószerekkel kevernek össze, amelyeket a hagyományos műanyagok előállítása során is felhasználnak.
Az elmélet szerint ezek a növények kivonják a szén-dioxidot (a szenet) a légkörből, és bezárják azt a bioműanyag belsejébe. Amennyiben pedig ezeket tartós célra, például építőanyagokra használják, nem egyszer használatos poharakra és zacskókra, akkor a környezeti terhelés is jelentősen csökken.
A műanyag termékek azonban általában nemcsak az alap polimert tartalmazzák, hanem különféle, gyakran környezetkárosító adalékanyagokat is kevernek műanyagba, például lágyítókat , égésgátlókat, fény- és hőstabilizátorokat, töltőanyagokat, kenőanyagokat , pigmenteket, antisztatikus anyagokat és hasonlókat. És nem is keveset: ezek az adalékanyagok néha a műanyag végtermék tömegének több mint 50 százalékát teszik ki.
Persze a bioműanyagokra való átállás jó ürügyet adhat az iparnak arra, hogy a „környezetvédelem” leple alatt exponenciálisan több polimert állítson elő, miközben a tudósok és a környezetvédők egyetértenek abban, hogy a hulladékválság megállításának egyetlen igazi módja az lenne, ha kevesebb műanyagot gyártanának, bármilyen legyen is a szénforrás.
A Nature folyóiratban megjelent új tanulmányban azt próbálták megbecsülni, hogy amennyiben nagymértékű átállás történne a bioműanyagokra, az mit jelentene a jövőbeli kibocsátásokra nézve? Azt állapították meg, egy sor változónak kellene egybevágnia ahhoz, hogy elméletileg a bioműanyagok szén-dioxid-negatívvá válhassanak.
A Nature-ban megjelent modellezés négy forgatókönyvet állított fel arra vonatkozóan, miképp alakulhat 2100-ig a műanyaggyártás és a termékek életciklusa.
1. Minden marad a régiben
Az első forgatókönyv egy alapforgatókönyv, amelyben minden a szokásos módon folytatódik.
2. Szén-dioxid adó jönne
A második forgatókönyv alapján a szén-dioxid-kibocsátásra adót vetnének ki, amely megdrágítaná a fosszilis tüzelőanyagokból előállított műanyagok előállítását. Ezzel ösztönöznék a bioalapú műanyagok felé való elmozdulást, és a kibocsátások csökkentését az évszázad végéig. Egyben ez ösztönözné a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű felhasználását is a műanyaggyártáshoz.
3. Körforgásos gazdasági modell
A harmadik feltételezi a műanyagok erőteljesebb körforgásos gazdaságának kialakítását, ami megkönnyítené a műanyagok újrafelhasználását, csökkentve ezzel a kibocsátást és a keresletet egyaránt. (Magyarország e téren kifejezetten jól áll, már ma készülünk ezekre a változásokra.)
4. Körkörös biogazdaság
Az utolsó forgatókönyv pedig egy olyan körkörös biogazdaságot képzel el, amelyben sokkal több műanyag alapanyagát adják a növények, és a bioműanyagot is újrahasznosítják.
A tanulmány vezető szerzője Paul Stegmann, aki jelenleg a Holland Alkalmazott Tudományos Kutatási Szervezetnél dolgozik, de a munkát az Utrechti Egyetemen végezte. Szerinte meghatározták a szén-dioxid árát, vannak körforgásos gazdasági stratégiáik, és emellett bizonyos támogatással több biomasszát toltak be az ágazatba. A tanulmányban pedig mindezeket kombinálták. Úgy véli, ez elég ahhoz, hogy a kibocsátást negatívba szorítsuk.
Persze ehhez megdöbbentő mennyiségű földterületre és vízre lenne szükség, de Stegmann szerint, ha ezeket a műanyagokat több alkalommal újra felhasználnák és a lehető legtovább benntartanák a körforgásos rendszerben, akkor a modell működhetne.
Azért szögezzük le, ez egy hipotetikus forgatókönyv, nem pedig előrejelzés arról, merre is tart a műanyagipar. Sok elemnek kell a megfelelő módon összeállnia ahhoz, hogy ez működjön. Stegmann is megjegyzi a kollégáival együtt a tanulmányukban, hogy
„a teljesen körkörös műanyagipar megvalósítása mindaddig lehetetlen, amíg a műanyag iránti kereslet folyamatosan növekszik”.
A műanyagipari vállalatok boldogan kielégítik ezt a keresletnövekedést, maguk is úgy vélik, hogy a műanyagok, valamint a nitrogén-műtrágyák a petrolkémia két igazi pillére, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok növekedésének motorját jelentik a továbbiakban.
És amíg a műanyagipar exponenciálisan egyre többet gyárt belőle, addig nincs is ösztönzés arra, hogy a műanyagot a körkörös forgalomban tartsák. Egyszerűen annyira olcsó az előállítása (hiszen gyakorlatilag az olajipar, az üzemanyaggyártás óriási mennyiségű mellékterméke), hogy az újrahasznosítás a jelenlegi formájában nem működik. A tudósok többek között azért is szólítják fel a döntéshozókat, hogy szabjanak felső határt a gyártásnak, mert ez növelhetné az újrahasznosított műanyag árát és az iránta való keresletet.
Egy másik gond az, hogy a műanyagot csak egyszer vagy kétszer lehet újrahasznosítani, mielőtt túlságosan lebomlana. Ezen felül egyre bonyolultabbá vált egyes termékek, például a többrétegű tasakok újrahasznosítása, ezért a gazdag országok azokat egyszerűen a gazdaságilag fejlődő országokba szállítják. Ez pedig a lehető legtávolabb áll a körforgásos gazdaságtól.
A European Bioplastics szerint 2019-ben a bioműanyagok globális termelése a globális műanyagtermelés 1 százaléka (2,43 Mt) alatt volt. A bioműanyagok termelésének legnagyobb hányadát Ázsia adta (45 százalék). A következő helyen Európa állt 25 százalékkal, de ez a szám várhatóan növekedni fog, köszönhetően az Európai Bizottság elkötelezettségének a körforgásos gazdaságra való áttérésre.
A bioműanyagok legnépszerűbb felhasználási területe az élelmiszercsomagolás (a teljes bioműanyag-piac 52 százalékával, azaz 1,26 Mt-tal). Használják őket más ágazatokban is, többek között a textiliparban (10 százalék), a fogyasztási cikkeknél (10 százalék), az autóiparban (7 százalék), a mezőgazdaságban (7 százalék), a bevonatok és ragasztóknál (7 százalék), az építőiparban (4 százalék) és egyéb ágazatokban (3 százalék).
Egy másik probléma a nyersanyagnövények termesztéséhez szükséges területigény, ami miatt csökkenhetnek az élelmiszernövények termesztési lehetőségei is. Jānis Brizga, a Lett Egyetem környezetvédelmi közgazdásza szerint ez tovább növeli a földhasználatra nehezedő, amúgy is hatalmas nyomást. Ugyanis a nyersanyagnövény termesztésének dömpingszerű felfutásával csökken a biodiverzitás is.
2003-ban Brizga közzétett egy tanulmányt, amelyben kiszámította, hogy mennyi földterületre lenne szükség ahhoz, hogy elegendő növényt termesszenek a bioműanyagokhoz a csomagolásban használt összes hagyományos műanyag kiváltásához. Európában és világszerte a műanyagok fő felhasználási területe – ahogy említettük – a csomagolás.
Globális szinten nem meglepő módon ez a kép még rosszabbnak tűnik. Világszerte évente körülbelül 170 millió tonna műanyagot használnak fel csak csomagolási célokra (a globális műanyagfogyasztás 44 százaléka). Ennek kiváltásához legalább 61 millió hektár földterületre (amely nagyobb, mint Franciaország teljes területe) és legalább 388,8 milliárd m3 vízre van szükség (ez 60 százalékkal több, mint az EU éves édesvíz-kivétele).
Emellett persze rengeteg vegyszerre is szükség lenne. Sok ilyen növényt intenzív mezőgazdasági rendszerekben termelik, amelyekben rengeteg növényvédőszert, gyomirtót és szintetikus vegyszert használnak, és a legtöbbjük termelése is igencsak függ a fosszilis tüzelőanyagoktól.
A környezetünkben felhalmozódó rengeteg lassan vagy nem lebomló műanyag összetevőit egyre több bizonyíték kapcsolja össze az egészségügyi problémákkal. Az sem világos továbbá, hogy a műanyagoknak milyen éghajlati hatása lesz az előállításuk után.
Azaz minél több műanyagot termelünk, annál jobban romboljuk a környezetet. A műanyag pedig már most is, hosszú évtizedek óta nagy mennyiségben mérgezi az élőlényeket és destabilizálja az ökoszisztémákat.
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
2023 decemberéhez képest közel 10 ezer forinttal nőtt a háztartások jövedelme.
Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.
A 13 hónapon át tapasztalt mérséklődést követően, túljutva mélypontján, a kiskereskedelmi forgalom a kilábalási szakaszba ért – derül ki a friss KSH-adatokból. A Makronóm Intzézet szakértője szerint a kiskereskedelem a következő hónapokban is tovább bővülhet, ezt elsősorban a reálbérek, valamint a reálnyugdíjak emelkedése és az óvatossági motívum fokozatos oldódása segítheti.
Januárban 77 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset, ami így már 605,1 ezer forintra rúg. Ennek nettó értéke 400 ezer forint felett van, miközben a reálkereset értéke ismét 10,4 százalékkal nőtt, derült ki a KSH friss kereseti adataiból.
„Ebben az országban szerintem sosem támogatták azokat, akik a saját országuk ellen dolgoztak” – jegyezte meg az államtitkár.
Százával zajlanak a letartóztatások, egy elnökjelöltet is elkaptak.
