Már 275 tanoda működik az országban

2018. június 12. 08:56

A tanodákban gyökereket kapnak a fiatalok.

2018. június 12. 08:56

A tanodákban olyan gyökereket kapnak a fiatalok, amelyek városukhoz és Magyarországhoz kötik őket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, egy felújított tanoda átadásán.

Langerné Victor Katalin a IV. kerületi Rácz Gyöngyi Közösségi Központban arról beszélt, hogy országszerte már 275 tanoda működik, amelyek közül szeretnék kiemelni az olyan színvonalas munkát végzőket, mint az újpesti. Kiemelte, a tanodák legfontosabb feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek kitérők nélkül bejárni az életútjukat.

A tanoda vezetőinek megköszönte, hogy „sosem elégszenek meg azzal, ami van”, hanem mindig egy kicsit többre vágynak azok érdekében, akikért dolgoznak. Ez a hozzáállás ráragad a gyerekekre is, és ők mindig egy kicsit többet akarnak majd, nem csak maguk miatt, hanem másokért is – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Kitért arra is, hogy a IV. kerületi intézményben hagyományteremtés zajlik, mivel az épületben megtekinthető helytörténeti gyűjtemény a múltra emlékeztet, ugyanakkor megmarad a most ott tanuló diákok keze nyoma is. A gyűjtemény azt üzeni, hogy cigányok és nem cigányok mindig tudtak becsületesen, rendesen, egymás mellett élni, és csak az számított, amit „letettek az asztalra” – fogalmazott Langerné Victor Katalin.

Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, négy évvel ezelőtt keresték meg a minisztériumot, hogy szeretnének egy helytörténeti gyűjteményt létrehozni, ehhez pedig támogatást is kaptak.

Később újpest önkormányzata jóvoltából tornaterem létesült az épületben, amelyet aztán kívülről is felújították – fűzte hozzá. A tanodáról elmondta, nem csak cigányokat várnak, mindenkit befogadnak, aki tanulni szeretne, ennek a hozzáállásnak köszönhetően pedig az idei tanévben 30-ról 70 fölé emelkedett az ott tanuló gyerekek száma.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 14. 17:10
Van az sokkal több is. Tanoda = iskola. Rokon értelmű szó. A latin eredetű iskola szó magyar megfelelője. Megalapozatlan és hamis úgy beállítani, mintha a tanoda az valami más lenne. Nem, nem az, csak egy másik szó ugyanarra.
48gondolkodó
2018. június 14. 01:13
https://www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.palyazat.gov.hu/download.php%3FobjectId%3D42095&ved=2ahUKEwjBmKyKmNDbAhWCHpoKHePRAVsQFjAGegQIAhAB&usg=AOvVaw3Ial7hGQKho6JulRvCTzAG Széchenyi terv: Tanoda program Jobban is működhetne ha köztudatba lenne, pl. a Pride reklámok helyett!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!