Fellobbant az olimpiai láng, februárban téli olimpia Pekingben

2021. október 19. 10:29

Szórványos tüntetések zavarták meg a 2022-es téli olimpia lánggyújtási ceremóniáját a görögországi Olümpiában.

2021. október 19. 10:29
null
Balázs Boldizsár

Tegnap meggyújtották az olimpiai lángot az ókori – természetesen „nyári” – játékok helyszínén, Olümpiában. A hagyományos szertartás során egy Héra-főpapnőnek öltözött görög színésznő, Xanthi Jeórjiu tartotta először a fáklyát, amely majd február 4-én, a pekingi téli játékok megnyitóján fejezi be útját. (Egyelőre megtippelhetetlen, hogy melyik télhez kötődő kínai sportikon kezében, és nem a bőség miatt.)

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a nemzetek közötti békéről és a szolidaritásról és a barátságról és a sport erejéről és a példamutatásról és az ókori eszmékről beszélt. Egyetértünk.

A láng az éjszakát az Akropolisznál töltötte, ma adják át a kínai szervezőbizottságnak, majd holnap érkezik Pekingbe, és kezdi meg országjárását.

Pár emberes tüntetések, két helyen

Szemben azzal, hogy a 2008-as, szintén pekingi, ám nyári játékok előtt a tüntető aktivisták félbe tudták szakítani az ünnepélyt, ezúttal egy ernyedt próbálkozásra futotta csak. Egy tibeti zászlóval felszerelkezett csoport, két nő és egy férfi nem jutottak be a stadion területére, másik négy ember pedig csak az esemény után egy órával toppant be az ókori görögség legszentebb helyére. 

Közben az Akropolisznál egy Hong Kongból elűzött és egy tibeti diák tüntetett a szülőföldjükön túl Kelet-Türkisztánban és Dél-Mongóliában elkövetett – Peking által nem túl meggyőzően tagadott – népirtások és egyéb emberiség ellenes bűntettek ellen.

Ahogy Kína egyre több helyen érvényesíti érdekeit, akaratát a világban, mind jobban szembesül azzal, amivel az USA jó ideje. Általános fintorgással és fel-felcsapó gyűlölettel. A világpolitikai súlyát rohamosan vesztő Európának hasonló kellemetlenségekkel nem kell gyötörnie magát az előrelátható jövőben.

Büszkeség és balítélet

Peking büszkén hirdeti, hogy az első város lesz, amely nyári és téli olimpiát is rendez. Lehet így értelmezni a házigazdák listáját, de a dolog nem ilyen egyszerű.

Egyrészt az 1972-es téli olimpia városában, Szapporóban két hónapja futottak le olimpiai maratonokat – ami mégiscsak az egyik legkiemeltebb versenyszáma a nyári játékoknak: a férfiak eredményhirdetése a zárünnepség hagyományos része.

Másrészt a pekingi téli olimpia java részét (nem darabra, presztízsre) a várostól 100 ill. 200 kilométerre lévő centrumokban rendezik meg. Ilyen távolságban azért fordult már elő duplázás, például: Montreal és Lake Placid, Tokió és Nagano, München és a németajkú alpesi helyszínek (Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck), Szöul és Pjongcsang.

Mindenesetre Pekingben valóban megesik az a különlegesség, hogy a nyári olimpia legendás úszóhelyszínén, a Vízkockában téli olimpiai arany dől el. Igaz, csupán curlingben.

A 2008-as pekingi nyári olimpia emblematikus Vízkockája. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
A 2008-as pekingi nyári olimpia emblematikus Vízkockája. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Magában Peking városában elsősorban a jeges sportokat rendezik. (Egy-két bárhol lezavarható, modern, fiatalos és progresszív havon ugrálós szám mellett.) Ezeket nagyrészt a nyári olimpia különböző, kevésbé jellegzetes csarnokaiban. Az egyetlen új épület a gyorskorcsolyának ad majd helyszínt, és kétségtelenül méltó a Madárfészekhez és a Vízkockához.

A pekingi Ice Ribbon. Fotó: Wang Zhao / AFP
A pekingi Ice Ribbon. Fotó: Wang Zhao / AFP

A hokin kívül a téli olimpia velejét jelentő havas számok két klaszterben kapnak helyet. A városhoz kicsit közelebbiben az alpesi sí, a távolabbiban a síugrás, a sífutás és a biatlon.

Nyitókép: A főpapnőt játszó görög színésznő a Nap és egy parabolatükör segítségével meggyújta az olimpiai lángot. MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. október 20. 09:58
Addig egy kis virtuális emléktúra Pekingben: Tienanmen tér '89 (18+!) https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/12/10/tienanmen_ter_89
sersem
2021. október 20. 09:53
A wuhani deneverek is indulnak?
mokány
2021. október 19. 22:36
Az usa elnökválasztására a legjobbkor érkeztek .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!