Pápábbak a pápánál

2010. november 08. 07:30

Nem azt várom, hogy a Jad Vasem aranyba foglalja XII. Piusz emlékét. Egyetlen mondatot hiányoltam, de azt módfelett.

2010. november 08. 07:30
„A minap alkalmam nyílt felkeresni a jeruzsálemi Jad Vasem intézetet. A holokauszt emlékére létrehozott múzeumban megindító képek, tablók és hétköznapi tárgyak ezrei állítanak mementót a XX. század eme égbekiáltó iszonyatának. »Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént« -  a látottak híven igazolták Pilinszky Jánosnak a lágerekről szóló mélyértelmű szentenciáját.

Ezért is érintett fájdalmasan a kiállítás egyik részlete. XII. Piusz pápa fényképe alatt azt olvassuk, hogy az egyházfő »vitatott szerepet játszott« a zsidóüldözések idején. Ez idáig rendben is volna, ám ami utána következik, az egy valóságos bűnjegyzék. A pápa konkordátummal ismerte el a náci rezsimet; nem tiltakozott a zsidók meggyilkolása ellen; nem akadályozta meg a római zsidók Auschwitzba szállítását -  sorjáznak a vádak, azt sugallva: a főpap ezzel a nácik cinkosává vált.

Természetesen nem azt várom, hogy a Jad Vasem aranyba foglalja XII. Piusz emlékét. Egyetlen mondatot hiányoltam, de azt módfelett. Mégpedig -  ha már vitatott szerepről beszélünk -  az érem másik oldalának megmutatását: azt, hogy a Vatikán szerint mi volt a pápa hallgatásának oka. Ma ugyanis már tudjuk, hogy Piusz azért nem szólalt meg, mert attól tartott, azzal olajat önt a tűzre, és még rosszabb helyzetbe sodorja a zsidóságot.

Ez lehet politikai tévedés, talán részben vétek is. Az viszont, hogy egy történelmi pontosságra törekvő múzeum ezt elhallgatja, minimum hiba.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felföldi Csaba
2010. november 08. 16:05
Mondjuk azt is jelezhették volna, hogy Bp.-en a Pápa müködtetett több u.n. pápai házat, ahova a zsidók százazi be, és megmenekülhettek. ami pedig az olaszországi zsidóságot illet, nos őket a fasiszták nem bántották, ellentétben a nácikkal.
mr.Marcang
2010. november 08. 12:59
"Jó pap holtáig tanul." Tanult? Nem tudom.
56október
2010. november 08. 12:43
A háború után a nagybátyámnak azt mondta egy általa megmentett zsidó: -Dehát ez nektek kutya kötelességetek volt! -Nem, kérlek, ez nekünk emberi kötelességünk volt - mondta a nagybátyám, és soha többé nem állt szóba vele.
balbako_
2010. november 08. 11:31
"Ezért is érintett fájdalmasan a kiállítás egyik részlete. XII. Piusz pápa fényképe alatt azt olvassuk, hogy az egyházfő »vitatott szerepet játszott« a zsidóüldözések idején." A szerepét kortársai nem vitatták, mert tudták, hogy mindent elkövetett ami emberileg lehetséges volt. Azt tudni kell, hogy a Vatikán területi integritását Mussolini biztosította, Hitler szövetségese. Amikor azonban elkezdődtek a zsidóüldözések Rómában, már német megszállás alatt álltak. Mint tudjuk a Vatikánnak a díszőreiken kívül nincs fegyveres ereje, mit tehetett volna. Még azt is hagy tegyem hozzá, minden valamire való főpap, így Mindszenty is felemelte a szavát ez ellen. Ugyanakkor egy megjegyzést engedjenek meg. Nagyon sok zsidó embert megmentettek egyszerű magyar emberek, pedig nem véletlenül plakátozták ki a felkoncoltatik plakátokat. Komolyan is vették. A saját és családja életét kockáztatta, aki mégis segített! A vitatott szerepet játszott, csendben tűrte, elnézte stb. szövegek ennek fényében különösen aljasok és felháborítóak. Mert lecsupaszítva : a te apád miért nem döglött meg az enyémért! Normális aggyal megfogalmazhatja ezt valaki? Kérheti valaki, hogy más az én életemért kockára tegye a sajátját és családjáét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!