A nap, amikor neokon lettem

2012. szeptember 12. 17:12

Tűrhetetlen és fenyegető rendszereket, struktúrákat nem elviselni kell, hanem lehetőleg kiiktatni.

2012. szeptember 12. 17:12
Neocohn
kapitalizmus.hvg.hu

„Így lettem két nap alatt »neokon«, leginkább idézőjelben, mert erkölcsi kérdésekben nem lettem konzervatív (ráadásul a neokonok szociális téren elég szocdemek, nem igazán ellenségei a Big Government-nek). A neokon címke azért tetszett meg (túl azon, hogy mindenkit irritál), mert ez fejezi ki leginkább a morális és katonai erőn alapuló külpolitikát, amelynek lényege, hogy a tűrhetetlen és fenyegető rendszereket, struktúrákat nem elviselni kell, hanem lehetőleg kiiktatni. Egy szabadságpárti minimális államnak is elemi feladata költeni nemzetbiztonságra, védelemre, sőt, ha kell, preventív háborúra.

Egy veszélyes diktatúrát nem elég leszerelni: meg kell dönteni a rezsimet. Demokratikus jogokért, egyéni szabadságért, azaz teljes rendszerváltásért kell harcolni, szabadság- és demokráciaexportra van szükség, és még egyszer hangsúlyozom: mivel Amerika politikai rendszere az egyén szabadságán, elidegeníthetetlen jogain alapszik, erkölcsileg messze a latorállamok felett áll, így nem szükséges előttük vagy az inkompetens ENSZ előtt magyarázkodnia a tetteiért.

9/11 háromezer halottja véget vetett a morális relativizmusnak. Bushnak igaza volt: ebben a háborúban vagy  velünk vagytok, vagy ellenünk, nehéz »köztes« álláspontot elfoglalni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2012. szeptember 13. 08:06
jav. felrobbantásáig
Antigoné
2012. szeptember 13. 07:30
Demokrácia-export! Na hiszen! Az egyéni szabadságjogokra épülő USA-ban mindenkit mindenhol lehallgathatnak, jogi védelem nélkül bezárhatnak ujjlenyomatot vesznek minden odalátogatóról, hazudoznak a Kennedy-gyilkosságtól az ikertornyok fekrobbantásáig mindenről.Pusztán terroristagyanú kell hozzá, azt meg bizonyítani hosszadalmas, ergo a delikvens szépen tűrhet évekig, míg kimossák, ha kimossák. A humánus és demokrácia-terjesztő programjaik célja pedig az ásványvagyon elrablása és az USA fennhatóság kiterjesztése.
kaktuszvirág
2012. szeptember 13. 05:43
A múlt században a Szovjet Unió exportálta a szocializmust,ennek a századnak az elején az USA exportálja a demokráciát.A század végén valószínűleg Kína fog exportálni.De mit?
Akitlosz
2012. szeptember 12. 19:44
Jaj! Szerencsére a történelem azt szemlélteti velünk, hogy minden világuralomra törekvő állam elbukik, ráadásul ritkábban külső, általában belső okok miatt. Úgyhogy ezzel a hamis "demokráciaexport" ideológiával sem lehet a világ urává válni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!