Szökik a fa!

„Tényleg csak egy pillanatra mentem el, de a karácsonyfa már vette a kabátját, és sétált volna kifelé. És ez, hogy »egy pillanatra« most nem csak egy fordulat, hanem szó szerint csak egyetlen pillanatra szaladtam fel a tetőtérbe, hogy telefonon boldog karácsonyt kívánjak a nagymamámnak, de foglalt volt a vonal, így fordultam is vissza. A karácsonyfa meg már az ajtót nyitotta. Mondom: »Megálljon, fa!« Ő visszafordult.

Vagyis nem tudom, visszafordult-e, ugyanígy lehetséges, hogy eddig ment hátrafelé. Ugye ezt viszonylag nehéz megállapítani, hiszen a legtöbb karácsonyfának nincsen se háta se arca se semmije. Ezzel valamit kezdeni kell – futott át az agyamon, ezért felszólítottam a fát, hogy vegyen kalapot. Azt mondtam azért, mert hajadonfőtt nem mehet az utcára, de a javaslatom árnyékában lecsapni készülő leopárdként gubbasztó indíték az volt, hogy ha kalapot tesz fel, tudni fogom, hogy az a háta, amerre a kalap tolla áll. Oda is dobtam neki egy sötétzöld, kócsagtollas vadászcsákót.

»Ha ezt felveszem, kinevetnek az utcán« – hallottam a fa hangját. Talán ha nem egy karácsonyfával beszélek, az első gondolatom az lett volna, hogy mennyire önbizalom-hiányos, hisztis senki a beszélgetőpartnerem, de mivel egy karácsonyfával álltam szemben, inkább az foglalkoztatott, hogy egyáltalán hogyan képzi a hangokat, és hol van a szája.”