Ferenc, a kőkonzervatív cukipápa

2013. március 14. 17:46

Ha Che Guevara honfitársaként a szociális igazságosság harcosa lesz, azt igencsak csípni fogjuk.

2013. március 14. 17:46
B. Boogieman
Tutiblog

„Ferenc pápa részt vett egyéb iránt baloldali, szakszervezeti tömegtüntetéseken is, és nyilatkozott olyant, miszerint: »Az igazságtalan gazdasági rendszerek (értsd kapitalizmus) az egyenlőtlenségek előretörését okozzák. Ez az alapvető emberi jogok ellen való, csakúgy mint az eladósítás. Kevesek boldogsága sokak szenvedése árán jön létre. Ez nem csak igazságtalan, hanem illegitim is«. Kemény szavak! Occupy Vatikán! Egy hasonló globalizáció és kapitalizmusellenes nyilatkozat elegendő lehet ahhoz, hogy balos globkritek járuljanak liturgikus tiszteletcsókhoz. Őszentsége lábai elé. Azonban arra is, hogy a forinthoz hasonlóan az egekbe szökjön a nem létező vatikáni valuta árfolyama, miután hüledezve tiltakozik a Vatikáni Bankszövetség. Apropó Vatikáni Bank: a hetvenes évekig visszanyúló, és még ma is a szekrényből kidőlő csontvázakat produkáló ügy bilijének borogatása erősen érik, és Ferenc valószínűleg itt se fog cicózni. Persze a szociális igazságok felkent prófétái valószínűleg Horacio bácsi könyvéből addigra felkészülve már úgyis gyűlölni fogják a homofób, fasiszta rezsimekkel kokettáló jezsuita pápát. Valószínűleg észre se fogják venni ezt a csendes, ám történelmi fordulatot.

Mi meg azt hiszem ezzel párhuzamosan egyre jobban fogjuk szeretni a mi Ferenc pápánkat. Az egyszerű, keresetlen stílusú, természetes pápák, amilyennek elsőre mutatkozott, eleve nagyon kedvesek szívünknek. Ha Che Guevarra honfitársaként a szociális igazságosság harcosa lesz, azt igencsak csípni fogjuk, és ha nem lesz szívbajos bevállalni, hogy a katolikus egyház egy konzervatív intézmény, ő meg megvédeni, és nem megváltoztatni jött ezen értékeket, akkor meg a lábai elé is borulunk. Reméljük végre nem a Vatikán obskurus pénzügyei és pedofil papok, sikkasztások, ingatlanügyletek, titkok és ármányok, hanem a hit és megújulás fogja meghatározni a katolicizmus mindennapjait, miközben a széttöredezett, a jelenkor által megviselt lelkű, megalázott konzervatív hívek egy erős, őket összefogó pásztor védelme alá kerülnek. Ismételjük hát a mondatot ma estéről: Annuntio vobis gaudium magnum. Habemus papam!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CzudarMiska
2013. március 16. 19:21
Cukipápa? A szerző vélhetőleg homoszexuális hajlamú. Amennyiben ez a helyzet vele,úgy Szetei ex államtitkár urat ajánlom figyelmébe.
Zsandár
2013. március 16. 18:54
==a jézusi elvek újra időszerűek lettek.== Mindig is időszerűek voltak, mivel időtlenek.
Öreg
2013. március 16. 18:30
De azért ne Che Gevara honfitársaként emlegessük, mert annyi a közös benne, meg Che Gevarába, mint Mindszentibe és Szállasíba!
orion
2013. március 16. 17:36
Ferenc jó pápa lesz, talán épp itt az ideje egy olyan típúsú embernek Péter trónján, aki "teológiai kérdésekben nem pusztán konzervatív, hanem kifejezetten „felveszi a kesztyűt” a liberális hangadókkal. Ebben humora, műveltsége, konkrétan irodalmári és pszichológiai diplomája is segíti, hisz – ahogy a jezsuitáknál ez szokás – igazi hard core bölcsészértelmiségi. Nem pislog meglepetten, amikor valami neomarxista világmegváltást nekiszegeznek." (ez is a cikkből való) Még az is lehet, hogy nekem sem lesz olyan sommás a véleményem a jezsuitákról. Bár nálunk nem véletlenül nyirbálták meg a jogaikat (kb. coki, nem birtok!), és ha nincs Pázmány, nem maradt volna egy katolikus főurunk sem :) Remélem, eljön hozzánk és megteszi, amit II. János Pál; jelesül megkoszorúzza a gályarab prédikátorok emlékművét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!