Szilvásvárad és a nyilvánosság ereje

„A közhivatalt viselők felelőssége

A lakossági tiltakozás megszokott dolog: Magyarországon és más, nálunk fejlettebb országokban is volt és lesz példa erre. A félelmeket és az indulatokat lehet kezelni tájékoztatással, képzéssel, felvilágosítással és mindenekelőtt az érintettek közötti személyes kapcsolatok kialakításával. A tapasztalat az, hogy az előítéletek és indulatok lecsillapodására a beköltözés után kerül sor, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a fogyatékos állampolgárok nem dühöngő fenevadak vagy éppen a turistákat elrettentő szörnyek, hanem vezeték és keresztnévvel rendelkező átlagos emberek.

A képviselőknek és közhivatalt viselő személyeknek az a felelőssége, hogy küzdjenek az előítéletek ellen, és képviseljék a fogyatékos vagy idős állampolgárokat is. Hogy ennek a kötelességüknek nem tettek eleget, súlyos mulasztás. Az azonban, hogy a lakossági tiltakozástól sodortatva maguk is a leggyengébbek elűzését szorgalmazták, felelőtlenségük bizonyítéka. Ez akkor is így van, ha közben kínosan a fogyatékos állampolgárok elfogadásának szükségességét szajkózták, vagy többször is elismételték, hogy Szilvásvárad és Bélapátfalva kitűnő turistacélpont fogyatékosok számára. A tény mégis az, hogy politikai nyilatkozatot tettek arról, hogy a fogyatékos embereket nemkívánatosnak tartják településeiken, ezzel pedig ellenségesek voltak velük, és megsértették őket egy alkotmányos alapjogukkal – a lakóhely szabad megválasztásához fűződő jogukkal – összefüggésben.”