Áldatlan állapot - a kormány szigorítaná az abortusztörvényt

2013. október 12. 10:03

Kizárólag az egyre nevetségesebbé váló kereszténydemokrata politikusok gondolják azt, hogy a nőket meg kell büntetni a döntésükért.

2013. október 12. 10:03
Bősz Anett
Bősz Anett blogja

„Az orvostudomány lehetővé teszi, hogy egy úgy nevezett abortusz tablettával, szigorú orvosi ellenőrzés mellett szakítsanak meg terhességet. A gyógyszer már Európa szerte elérhető, bevezetése hazánkban azonban korlátokba ütközött. A Medián felmérése szerint viszont válaszadók 76 százaléka engedélyezné a tabletta bevezetését, kétharmaduk társadalombiztosítási támogatást is szeretne a gyógyszernek. A sokkal kockázatosabb és az adófizetőknek is költségesebb műtéti beavatkozás helyett indokolt a tabletta bevezetése, amely egy későbbi, tervezett terhesség elől sem zárhatja el az utat, míg az abortusz esetében fennáll ez a kockázati tényező is.

Csupán Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár szeretné, ha hazánk követné a lengyel abortusz-szabályozást. Ez egy jól működő demokráciában elképzelhetetlen. Egy felnőtt embert megillet az önrendelkezés joga. Meg kell jegyezni, hogy sok esetben a magzat élethez való jogának gyakorlása egy olyan életre volna elég, amilyet senki sem akar magának. Ezt nem döntheti el egy állam. Nem döntheti el egy kormány. Erről az ember dönthet. Egy nő, egy pár, egy család... Kizárólag az egyre nevetségesebbé váló kereszténydemokrata politikusok gondolják azt, hogy a nőket meg kell büntetni a döntésükért, ezért kampányolnak a művi magzatelhajtás emberségesebb módszere ellen – láthatóan szembemenve a magyar társadalom beszédes többségével.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tunde04
2013. október 13. 16:17
az abortusz tabletta bevezetésével csak szaporodnának a nemi betegségek. igen is magának az abortusznak mint műtéti beavatkozásnak és az esetleges szövődményének van visszatartó ereje, többen meggondolják az óvszer nélküli szexet.
Ficzak
2013. október 13. 16:03
Mit kell ezen ennyit rugózni ?? Nem kell rögtön bevágni a faszt.. PETTING, kérem. A lányok szopnak, a fiúk nyalnak, élvezésig.Lehet gyakorolni.
Rézvirág
2013. október 12. 15:45
Na, kitöröltem, amit írtam, ittam egy jó kávét, talán most sikerül nyomdafestéket tűrő módon fogalmaznom. Szóval kedves Anett, és kedves mindenki, jobb és bal oldalon egyaránt, kik vagytok oly szerencsések, hogy még nem kellett művi terhességmegszakításon átesnetek. Drágáim! Két dolgot tegyünk már tisztába. 1. Abortusz műtéttel: NEM FÁJ. A nőt elaltatják, mire felébred, túl is van mindenen, és az óráját lesi, hogy mikor engedik már haza, mert neki ma még vacsorát kell főznie. 2. Abortusz tablettával: ez ugye a természetközeli megoldás, ami annnnnyira szépen hangzik, csak azt felejtik el, hogy a vetélés természetes úton FÁJ. Nem kicsit. Nem nagyon. Hanem kurv@ra, kibaxottul FÁJ. Tetszenek érteni??? Gyengébbek kedvéért: Abortusz műtéttel: a leg_emberségesebb_ megoldás, ami a nőt illeti. Abortusz tablettával: kegyetlen kínzás. Szóval aki meg akarja büntetni a nőket, az tessen a tabletta mellett kampányolni, aki meg kímélni akarja őket, az meg a műtét mellett. Ami pedig az utóhatásokat illeti, komoly kétségeim vannak a tablettával kapcsolatban, hogy az mindenkor olyan hűdejó lenne egy nő szervezetének, amiért még a fájdalom is megéri. Nekem anno egy nagyon várt és dédelgettt terhességem végződött műtőasztalon, mert természetes úton beindult a vetélés. Ha ez annyira jó lenne, akkor a dokim miért nem küldött haza, vagy egy kórterembe, hogy menjen végbe minden a maga természetes módján? Miért fektetett műtőasztalra? Meg akart kínozni? Vagy gondolta, hogy elég már nekem két gyerek, minek egy harmadik, most elintézi, hogy kisebb eséllyel essek ezentúl teherbe? Vagy mi?!? Én nem vagyok orvos, de ezzel az "élménnyel" a hátam mögött azt gondolom, hogy van, hogy jobb az, ha műtik a nőt, és mivel azóta itt szaladgál már mellettem a kislányom, lányos anyaként engem a frász kerülget attól, hogy ilyen durva hatású tabletták keringjenek kézről kézre (persze, szigorúan csak kórházban, mi?...muhaha...), amiről a kis csitrik azt hiszik, hogy ó, hát van itt megoldás, szerzek, beveszem, szólnom sem kell senkinek...magánügyem, meg minden, és varázsütésre minden gondom megoldódik...
nagypalszabi
2013. október 12. 15:35
Anett, tévedsz. A magzatvédelem jelllemzően szabadelvű ügy kéne, hogy legyen. Egy elnyomott kisebbségről van szó, akit a hatalmon lévők nemhogy nem vesznek emberszámba, hanem még megölhetőnek is nyilvánítanak. Nem volna szabad, hogy a hatalom és a többség szabja meg, hogy ki számít embernek, és ki nem, természetesen anélkül, hogy a kisebbséget megkérdeznék erről. Megint róluk, nélkülük döntenek. Ráadásul lényegesen több lánymagzatot ölnek meg, mint fiúmagzatot: a nők egyenjogúságának megteremtése is amellett szól, hogy védjük meg a méhmagzatot. Az egész emberiség felnövésének mérföldköve lesz, amikor majd egy újabb peremre szórított, bármikori életelvétellel fenyegetett kisebbség lélegezhet föl, hogy a hatalom és a többségi társadalom (az élveszületettek) nem dönthetnek majd az ő emberi mivoltuk, az emberi és a személyiségi jogaik, és legfőképpen az életük fölött. Gondold végig a szabadelvűséget, fejleszt ki az érzékenységet, együttérzést Magadban, és sorakozz föl a még megszületés előtt álló emberek védelme mögött. Harcolj a megvetett magzatember emberi jogaiért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!