Ütem

2014. február 01. 09:41

Nem tudjuk, ifjúkorában milyen táncos volt Matolcsy György, de így visszatekintve úgy tűnik, nem lehetett a parkett ördöge.

2014. február 01. 09:41
A szerk.
Népszabadság

„Ahogyan a táncban, úgy a pénzpiacokon is kell valami ugyanis, ami benne láthatóan nincs meg: az ütemérzék. A jegybankelnök szerdán nem csupán rosszkor és rosszul szólalt meg ugyanis. Olyan helyzetet teremtett, amellyel saját mozgásterét szűkítette jelentősen. Ez most nagyon sokba kerül nekünk. Matolcsy akkor állt ki a kamatok további csökkentése mellett, amikor vagy finom utalást kellett volna tennie arra, hogy esetleg hajlandóak emelni is, vagy hallgatnia kellett volna. 

Ezzel pedig tulajdonképpen eldobott egy hatékony piacbefolyásolási eszközt: a saját szavának a súlyát. Nem mintha Matolcsy szavait eddig mindig nagyon komolyan lehetett volna venni – a hitelességnek a piros pöttyös fenék, a tündérmese, a simplicity és a package se tesz jót, you know. A jegybank elnökének azonban mindenképpen van súlya (nálunk meg nagy a hatalma is). Ha ő mond valamit a monetáris politika irányáról, azt komolyan veszik mindenütt. Éppen ezért nem mondhatja az ellenkezőjét annak, amit pár napja közölt. Matolcsy kamatcsökkentésről beszélt két napja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Radikalis
2014. február 01. 23:53
Teljesen igaza van a Népszabónak , Simor ilyen helyzetben már emelte volna a kamatokat , és rohant volna Gyurcsányékkal az IMF-hez. Milyenszép idők is voltak! Dübörgött a gazdaság , a németek , meg a franciák minket irigyeltek.
Peter8811
2014. február 01. 20:31
Teller Edének jó ütemérzéke volt, hogy mikor küldi nektek a hamis Teller levelet.
Jancsipapa
2014. február 01. 18:27
Szerencsére itt van nektek a Hibbant meg a Bokros. Mindkettő a parkett ördöge...
fcsabi
2014. február 01. 18:03
Amnéziás urak, hölgyek Matolcsy előtt egy Simor nevű úr volt ezen a poszton, mennyi volt az inflációs ráta a működése alatt? Állítólag az MNB első embere felel az inflációért. A mostani forint ellen sajnos nemzetközi spekuláció zajlik. A törökök ijedtükben duplájára emelték a kamatot. A spekulánsok magas kamat fejében a MNB-ben fialtatnák szívesen a tőkéjüket. Ezt természetesen mi fizetnénk. Azonnal jó "táncos" lenne az MNB jelenlegi elnöke, ha kiszolgálná a nemzetközi tőke érdekeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!