Generációk kulturális vesztesége

2014. március 19. 15:50

Ma az emberek nagy többsége csak húspultban lát állatot. De ha kapna egy dögöt, akkor nem tudna vele mit kezdeni, hátha még él is. Ki vágja le? Ki nyúzza, kopassza, perzselje, dolgozza fel?

2014. március 19. 15:50
Soós Szilárd
reposzt

„A fogyasztói társadalmi minta nem a végfelhasználónál bonyolult. Éppen ez a lényege, a fogyasztás mindenek felett. Ott nem lehet akadály. Megveszem, használom, elromlik, kidobom, lecserélem, megunom, lecserélem. Még csak nem is ez a probléma ezzel. Inkább az a természetesség, amivel elhiszem, hogy ez a jól szervezett mechanizmus, organizmus, amely emögött áll, mindent meg fog tudni oldani. A klasszikus példa, paprika és paradicsom a nem megszokott évszakban. Ezt kétféle módon lehet előállítani. Ideszállítani valamilyen messzi országból, vagy üvegházban megtermelni. Az egyik esetben a szállítással kapcsolatos vegyi kezelések, az ellenőrizhetetlen élelmiszerkezelés int óvatosságra. A másik esetben ha az előző problémákat ki is vesszük, a drága előállítási költségek. Mondjuk a boltokban az árak nem az előállítás, szállítás költségeit tükrözik, hanem a kereskedelem szabályainak megfelelőek. Mit adnak meg érte? Mennyiért lehet eladni? A rendszer megoldotta, hogy télen is egyek primőr árut. De milyen áron? Melyek a következményei? A szervezetbe bevitt vegyszermaradékok, vagy a rendszerszintű szállítás miatt fellépő üzemanyagigény, amely más területekre is gazdasági hatással bír. Drágul az üzemanyag.


Természetesen van értelme annak, ha az életünkhöz szükséges eszközök, tárgyak, élelmiszerek előállítását megegyezés és lehetőség szerint termelik egy-egy éghajlaton, energia és ásványi anyagok adottságaival rendelkező vidéken. De ez nyilvánvalóan átalakítja a gondolkodásunkat és életmódunkat. Ha cipőt veszünk, már ne nagyon keressünk olyat, amit cipésszel lehet javíttatni és tíz év múlva még munkára jó lesz felkiáltással kirakjuk a kamrába. Egyszerűen az előállítás során olyan technikát alkalmaznak, amelyet nemigen lehet javítani, csak az egész cseréje a megoldás. Ha leválik a cipőtalp régebben el lehetett vinni a cipészhez (persze ma is vannak ilyen gyorsragasztó pontok), vagy erős kontaktragasztót vettem és kész is. Nemrég csináltam végig egy túrabakanccsal egy erős kísérletet. Ráköltöttem vagy hat-nyolcezer forintot és két hónappal később kellett kidobnom.

Ma az emberek nagy többsége csak húspultban lát állatot (jó vegyük ki a munkahelyet és közlekedést). De ha kapna egy dögöt, akkor nem tudna vele mit kezdeni, hátha még él is. Ki vágja le? Ki nyúzza, kopassza, perzselje, dolgozza fel? Ez a rész kimarad már az emberek életéből. De gyümölcs is ilyen, vagy a zöldség. Eszik vagy isszák? Virágzás, metszés, termésidő, kezelés, permetezés, kártevők. Befőzések, téli tartósítás. Ki ismeri már azokat az eljárásokat, amit a fogyasztói társadalom előtti időkben alakítottak ki azért, hogy abban az időben is legyen mit fogyasztani, amikor természetszerűleg nem terem semmi. Azt az időt is túl kell élni. Okos szervezéssel, ügyes eljárásokkal, gondos munkával lehetett.

Ma erre nincs szükség. Szupermarket. A varázsszó. Nincs szombat este kenyér. Majd vasárnap reggel a boltban. Így alakítja a szent és profánt is. Időtlen ember, akinek csak a bolt van. Ott hódol. Nem lesz érthetőbb a világ, csak egyszerűbben fogyasztható. Viszont, ami egyszerűen fogyasztható, és nem átlátható, az manipulálható.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulakman
2014. március 19. 20:37
Mint böllér, csak egyetérteni tudok!!
Thasaidon
2014. március 19. 17:44
A világ változik. A problémákra mindig rá kell mutatni, de nekem inkább nosztalgikus kesergésnek tűnt a cikk. Egyébként pedig... "Nemrég csináltam végig egy túrabakanccsal egy erős kísérletet. Ráköltöttem vagy hat-nyolcezer forintot és két hónappal később kellett kidobnom." ...a valamirevaló túrabakancsok 20000 forintnál kezdődnek. Akciósan.
KannibálTatárÚr
2014. március 19. 17:24
Na, igen. Mennyi mindenhez értettek az idősebbek. A háziasszony főzött, mosott, varrt, foltozott, kertészkedett, állatokat tenyésztett, levágta, felboncolta, tartósította, a gyerekeit nevelte, finomságokat sütött... Pedig a teremtés koronája a férfi volt, aki dolgozni járt, keresett, ő volt a családfő. Ma, ha el kell menni a boltba, már az probléma. "Azt a marha szatyrot ki fogja cipelni." Ja, a római katonák 60 km-t gyalogoltak naponta, ha új állomáshelyre mentek. A felszerelést is maguk vitték. Nem sok van hátra az emberi faj kihalásáig. Az elpuhultság néhány generáció alatt végez vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!