Nyilatkozat a tervezett távközlési adó kapcsán

2014. október 30. 18:09

A szélessávú internetnek köszönhetően közel másfél ezer embernek adunk munkát, valamint visszük Magyarország jóhírét a világban.

2014. október 30. 18:09
Magyar startupok
Facebook – Bridge Budapest

A legismertebb magyar startupok a versenyképességről

Nyilatkozat a tervezett távközlési adó kapcsán

Az elmúlt tíz évben, Magyarországról több olyan cég is elindult, amely mára világszerte sikereket ért el. Ezen vállalkozások mindegyikének sikerében szerepet játszott, hogy alapítói szabadon hozzáférhettek a szélessávú internethez, amely Magyarországon versenyképes áron elérhető. Például az NNG, a Prezi és a Ustream sikere az internetes penetráció globális elterjedésének is eredménye. Enélkül nem tudtunk volna elérni több százmillió felhasználót a világban. A szélessávú internetnek köszönhetően budapesti vagy szegedi irodáinkból is tudunk világcéget működtetni. Ezzel közel másfél ezer embernek adunk munkát, valamint visszük Magyarország jóhírét a világban.

A Bridge Budapest alapítóiként legfontosabb célkitűzésünk, hogy még több hasonló cég alakuljon és váljon sikeressé nemzetközileg, hogy javítsák Magyarország versenyképességét a világban. Ehhez a most induló tehetségeknek is szükségük van arra, hogy korlátozásoktól mentesen, további terhek nélkül hozzáférjenek a szélessávú internethez.

„Fontos, hogy bárki ebben az országban ugyanakkora eséllyel tudja megvalósítani az álmait itthon, mint például egy német, egy angol vagy éppen egy észt fiatal a saját országában. Ezért szeretnénk, hogy minél olcsóbban, mindenhol elérhető legyen a szélessávú internet Magyarországon, és a tervezett távközlési adó jelentette esetleges plusz terhek ne akadályozzák a hozzáférést” - mondta Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője.

Magyarországon
az internetpenetráció megegyezik a többi visegrádi országéval, ugyanakkor elmarad Nyugat-Európa országai mögött. Jelenleg adott egy reális kiindulási pont ahhoz, hogy felzárkózzunk az élbolyhoz.

„Meggyőződésem, hogy manapság az internet a tudás-átadás és a társadalmi felzárkóztatás leghatékonyabb eszköze. Azok az országok és társadalmak, amelyek hamarabb elsajátítják az internet készségszintű használatát, versenyelőnyben vannak. Úgy gondolom, hogy a hazai internethasználat terjedése az ország fejlődése és versenyképessége szempontjából kritikus fontosságú, és itt most nem csak azokra utalok, akik már rendelkeznek interneteléréssel, hanem azokra is, akik még nem, pedig nagyon sokat javíthatna a felzárkózási esélyeiken” - mondta Fehér Gyula, a Ustream társalapítója.

„Az első játékprogramunk globális sikere az internetnek köszönhető – ez adott inspirációt az NNG indításakor is, mely ma már nemzetközi szinten piacvezető. Szerencsés ország vagyunk, mert tehetségben és kreativitásban bővelkedünk. Egy sikersztorihoz ez a nehezebben pótolható alapanyag. De ahhoz, hogy a mi példánkhoz hasonló hazai sikerek nőhessenek ki, fel kell ismernünk, hogy a fiatal, feltörekvő generáció számára az internet elérést minden eszközzel inkább támogatni kell, kiugrási lehetőséget látva benne” - tette hozzá Balogh Péter, az NNG társalapítója és vezérigazgatója.

„A Prezi sikeréhez három dolog biztosan kellett: rengeteg munka, jó termék és szerencse. Nekünk mind a három megvolt. Szerencsénk volt, hogy amikor elkezdtünk dolgozni a Prezin már elég sok helyen volt gyors internet ahhoz, hogy elterjedjen. Azaz, az internet kellett a mi sikerünkhöz. Ahogy kell annak a rengeteg embernek a sikeréhez is, akik most dolgoznak a saját startupjuk elindításán” - mondta Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója.

(Közlemény.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. április 09. 13:43
Én sem szeretek adót fizetni. (Ezzel könnyeimet fel is szárítottam)
Fahrenheit 451
2016. március 10. 09:41
A 700 ft-os plafon csak magánszemélyekre vonatkozna, míg a KKV-k kinyírására hivatott.
Berecskereki
2015. április 05. 18:38
Ez a "felhő alapú archiváló szolgáltatás" havi szinten 7 gigabájtot jelent felhasználóra vetitve? Ugye ezt viccnek szánod?
Berecskereki
2015. április 05. 18:37
A nyilatkozatból arra lehet következtetni, hogy a sikerben a nyereséges gazdálkodás is benne van. Ebből pedig az következik, hogy fizetnek adót. Az internetadó pedig leírható a társasági adóból. Akkor most hol tartunk? A nulla pontnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!