Keleti lélek, nyugati lélek?

2014. november 06. 13:39

A magyar-orosz közeledés és magyar-amerikai távolodás megítélése sok esetben pszichológiai és szocializációs okokra vezethető vissza.

2014. november 06. 13:39
Sayfo Omar
Mandiner

A magyar-orosz közeledés és magyar-amerikai távolodás megítélése sok esetben pszichológiai és szocializációs okokra vezethető vissza.

A magyar sajtó egy részének olvasata szerint Magyarországon autoriter rendszer épül, mely miatt az ország egyre távolabb kerül a „Nyugattól” és lassan beolvad a „Keletbe”. Noha a keleti nyitás politikája, illetve legutóbb az Egyesült Államokkal való viszony elmérgesedésének megítélése elsőre politikai és identitásbeli kérdésnek tűnik, annak mély szociológiai és pszichológiai vetületei is vannak.

A mai magyar politikai és társadalmi diskurzusban a „Kelettel” az autoriter, putyini hatalomgyakorlást, a „Nyugattal” pedig az amerikai és nyugat-európai típusú demokráciát szokás azonosítani. A rendszerváltás óta, az aktuális politikai elit retorikájában általában ezek valamelyikét állítja be követendő példaként. Persze zárójelben azért fontos megjegyezni, hogy a vita nem a valódi politikai-ideológiai modellektől, hanem azoknak felületes, idealizált vízióiról folyik. Noha a preferencia első ránézésre elsősorban politikai, identitásbeli kérdésnek tűnik, valójában pszichológiai és szocializációs okokra vezethető vissza.

Pszichológusok egyetértenek abban, hogy az egyén szocializációjának lényegi része hat éves koráig majdnem, tizenkét éves koráig pedig teljesen lezajlik. Ez idő alatt rögzül az, hogy miként viszonyul valaki számos dologhoz, köztük az autoritáshoz. Általánosságban (és természetesen leegyszerűsítve) elmondható, hogy az, akit szülei, majd tanárai tekintéllyel fegyelmeztek, az felnőttként is hajlamos lesz alávetni magát a tekintélyelvnek. Ezzel szemben, akit gyermekkorától kezdve meggyőzéssel neveltek, hozzá partnerként viszonyultak, az a későbbiekben is kiköveteli magának a személyes szabadságot.

Míg a skandináv országokban, vagy akár például Törökországban van általánosan jellemző családi modell, addig Magyarországon sokféle szülő-gyermek viszony létezik egymás mellett. A családok többségében a gyermek nevelés tárgya, míg aránylag kevés helyen tekintenek rá partnerként. Hasonló kettősség jellemzi a különböző iskolák tanítóinak módszereit is. Az egyén életében ez a hatalmi távolság (lásd Geert Hoofstede kulturális dimenzióit) a későbbiekben továbbél a főnök-beosztott és végül a polgár-politikus viszonylatban is.

Nem meglepő hát, hogy Magyarországon a tekintélyelvhez való viszony nem elsősorban bal vagy jobboldal, pláne nem párt-függő: a két oldal nosztalgikus történelmi periódusai, a Horthy- és a Kádár-korszak egyaránt tekintélyelvű volt. Az emberek többségét nem az autoriter rendszer általában, hanem a nekik nem tetsző autoriter rendszer zavarja. Eközben a liberális − kis hatalmi távolságú − politika hívei Magyarországon kisebbségben vannak: elsősorban Budapesten összpontosulnak, országosan pedig csak szórványosan vannak jelen. Ez a két világ az eltérő szocializációjukból adódóan nem érti, nem értheti egymást. Az egyik megvezetett birkákként, a másik dekadens, felelőtlen egoisták gyülekezeteként tekint az ellentáborra.

Fontos igazság, hogy a politikusok maguk is a nép gyermekeiként szocializálódnak, és annak az értékeit (ha nem is mindig az érdekeit) képviselik. A rendszerváltást követő liberális időszak elsősorban azért volt halálra ítélve, mert a döntéshozók olyan közegből érkeztek, és ezáltal olyan szabadelvű értékeket képviseltek, amelyekkel az ország egy jelentős része egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

Orbán Viktor nem az alaptörvénynek vagy az átalakított, átszervezett, központosított intézményeknek köszönheti hatalmát, hanem annak, hogy személyes szocializációja folytán azt a nyelvet beszéli és azt a politikusi ideált képes következetesen képviselni, amelyet az ország egy jelentős része – tudatosan vagy anélkül – egy miniszterelnöktől elvár. Miután pedig ők vannak többségben, ők alkotnak aktív többséget, Orbán Viktor és hatalomgyakorlási módszere társadalmilag legitim, az ország pedig ebből a szempontból tényleg „keletre” tart.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. november 07. 11:28
Szóval először megállapítja, hogy a nyugattal, kelettel való azonosulás nem ideológiai alapon, pláne nem meggyőzéssel, és mindenképp valami politikai kényszer hatására történik, majd mindennek fittyet hányva a gondolatmenete végén eljut addig, hogy hát de tényleg autoriter rendszer van épülőben. ...aztán csodálkozunk azon, hogy az emberek birkák.
Mich
2014. november 07. 00:19
Érdekes eszmefuttatás... de nem következetes és egy felszínesebb lesz... Az hogy az öregebbek már menthetetlenül egy autoriter rendszerbe lettek "szocializálva", az MINDKÉT fő alakra, Orbán és Gyurcsány igaz, Gyurcsány követői éppenséggel öregebbek is... mégis Gyurcsány a "liberalizmust" képviseli... ugyanígy a fiataloknál... sok fiatal jobbikos, akiket összefüggésbe szoktak hozni egy autoriter rendszerrel (tehát "NEM liberálisok"), és ők azok, akik leginkább menetelnek Kelet felé... Egyébként az autoriter-liberális ellentétpár is problematikus... de nagyon.
kulalak
2014. november 06. 22:40
Nem kell a duma, nincs igaza. Nem whiskey nem vodka; csak pálinka!
Samott
2014. november 06. 19:27
"Az egyik megvezetett birkákként, a másik dekadens, felelőtlen egoisták gyülekezeteként tekint az ellentáborra." Ez mennyire igaz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!