Politika és közbeszéd – az egyéni felelősség fontossága

2017. szeptember 11. 12:57

A hangsúly azon van, hogy kiválasszuk a leginkább alkalmas politikai közösséget, amelyik a legrátermettebb egy ország vezetésére.

2017. szeptember 11. 12:57
Dallos Bence
777

„Ami ehhez szintén hozzá tartozik, az az, hogy keresztényként kötelességünk a szeretet »becsempészni« oda is, ahol ennek híján vannak. Mi sem lehetne jobb közösségi tér erre, mint a közbeszéd és az olykor konfliktusokkal telített társas kapcsolataink.

Ha most valaki az utópia mámorító illatát érezné a levegőben, nem járna messze az igazságtól, de nem gondolom, hogy ez a megvalósíthatatlanság kategóriája lenne. A már korábban említett „szakmai hozzáállás” ebben az esetben azt jelentené, hogy figyelmen kívül kell hagyni az érzelmekre alapozott politikai kommunikációt és mérlegre téve az adott kormány által elért eredményeket és egy lehetséges kormányváltás eshetőségét. Melyik lenne jobb, mit is várhatunk egyik és másik esetben? Mert önmagában egy kormányváltás nem hozza el a kánaánt, ahogy ez még sosem valósult meg a történelem folyamán.

Amióta létezik a hatalom, léteznek hatalomtechnikai eszközök is. Ezeknek az eszközöknek a tárgya éppenséggel maga az állampolgárok közössége. Ebből kifolyólag tegyünk éles különbséget a saját életünk, a választások és az egyéni felelősségünk közé, mert annak ellenére, hogy hatással vannak egymásra, nem lehet összekeverni őket. Minden egyes szavazás alkalmával nem jó és rossz között döntünk, eleve kár démonizálni az ún. másik oldalt vagy pártokat. A hangsúly azon van, hogy kiválasszuk a leginkább alkalmas politikai közösséget, amelyik a legrátermettebb egy ország vezetésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2017. szeptember 11. 23:26
Van az ember, van a család 1, a szűk 2, majd a tágabb ismerősi kör3, a kis (civil !!) csoportosulások 4, majd a város5 , és az ország 6, a legvégén meg az egész emberiség 7. Aki ebből kiválaszt néhányat, a többit meg elengedi, hadd menjen, az elvágja az egymásra épülés szép és fontos emeleteit, és az egész összeomlik. Most éppen a 3, 4, 5 és 7 szenved nagyon figyelemhiányban. Nem csoda, hogy szarul muzsikál a gépezet.
balbako_
2017. szeptember 11. 15:50
Meghámozta a lufit. (Jó bőbeszédűen)
áfonya
2017. szeptember 11. 14:51
Hozzákezdtek megoldani a németek problémáját..... Friss! Vegyi támadás a frankfurti repülőtéren. Hat embert kezelnek a mentők, akik szemirritációról és fulladásról panaszkodtak a frankfurti repülőtéren. A repülőteret lezárták. A rendőrök keresik az elkövetőt. http://utcaemberek.blogspot.hu/2017/09/friss-vegyi-tamadas-frankfurti.html?spref=fb
Antigoné
2017. szeptember 11. 14:42
Az a baj, hogy legrátermettebb nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!