A terrorizmus pusztító módszerei – félelemkeltés mesterfokon

2017. október 09. 16:55

Osama Bin Laden óta a dzsihád nem más, mint a Nyugat ellen vívott háború, Allah nevében.

2017. október 09. 16:55
Horváth Zsófia
Mindset Pszichológia

„A média felelősségét a terrorizmus ellen vívott harcban az a példa is jól szemlélteti, ahogy a dzsihád szó kizárólagosan erőszakos értelmezése elterjedt. A Korán tanításai szerint azonban a »jihad« elsősorban egy belső fejlődést, küzdelmet jelent, ami a hit erejéből táplálkozik, és célja a bűnök, bűnös gondolatok leküzdése és a Korán tanítása szerinti hithű élet megélése. Ebben az értelemben a »jihad« épp olyan fontos a muszlimok számára, mint a hithű keresztényeknek a kegyelem gyakorlása és a tízparancsolat betartása. 

A Korán azonban nem fogalmaz egyértelműen – ahogy egyik vallás szentírása sem –, az iszlám közösségekben pedig mindig is létezett olyan szélsőséges csoport, akiknek meggyőződése volt, hogy a »jihad« nem csak belső, hanem külső küzdelem is, aminek a „hitetlenek« felé kell irányulnia. A vallást és hitet hatalomvezérelt céljaik elérésére használók pedig évtizedek óta egyre jobban visszaélnek a Korán soraival, Osama bin Laden óta a dzsihád pedig nem más, mint a Nyugat ellen vívott háború, Allah nevében. A terror viszont nem vallás csak eszköz, a történelem során pedig épp úgy használták muszlim, zsidó és keresztény közösségek is (Ghosh, 2012).

Egyre inkább olyan világban élünk, ami jutalmazza az elutasító, erőszakos gondolatokat és tetteket, a vallásoknak pedig nincs egyértelmű értelmezése, így nehéz is olyat találni, ami nem igazolja ezt a jutalmazást. Az intézményesített hit jó üzlet, de épp úgy veszélyforrás is, hiszen mindig lesz, aki kihasználja. Egyik vallás sem különb, mindegyik értelmezhető erőszakra hívóként, a különbség bennünk van: a kérdés az, mit hallunk meg belőle és mire használjuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
raber
2017. október 10. 17:09
Éppen lehet benne igazság. Végül is a liberalizmusban is voltak jó eszmék hajdanában, csak mostanra korcsosult agresszív neoliberalizmussá, ami kinyír minket. Hát ez a helyzet az iszlám vallással is, mostanra agresszívvá változott és kinyír minket. E két elkorcsosult eszmerendszer klasszul egymásra talált.
csombor
2017. október 10. 00:09
Nagyon jó elemzés, különösen, ha az eredeti teljes szöveget is elolvassa az ember. Ugyancsak érdemes megnézni azt a 15 perces előadást, amit jegyzetben linkel a szerző: Bobby Ghosh: Why global jihad is losing
zakar zoltán béla
2017. október 09. 19:37
OOOOOOOOOOOO
paraklétosz
2017. október 09. 18:20
Mit összegágognak ezen a jobbra érdemes blogon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!