Az eucharisztia ünnepe 1938-ban

2018. június 26. 15:20

Az ország megítélése jelentősen javult, különösen az ünnepség morális hatása miatt.

2018. június 26. 15:20
Ligeti Dávid
Magyar Idők

„Az eucharisztikus világkongresszust azonban nemcsak nemzetközi, hanem hazai fejlemények is beárnyékolták. Május folyamán került kodifikálásra A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló, 1938. évi XV. törvény, amely később első zsidótörvényként vonult be históriánkba. Jóllehet a katolikus egyházi elit több ponton nem értett egyet a jogszabálytervezetével, a törvény alapvető céljával, vagyis a keresztény értelmiség védelmével viszont mind Serédi, mint Glattfelder Gyula csanádi püspök egyetértett.

Utóbbi, érzékelve a törvény előkészítésére gyakorolt német szellemi hatást, így fogalmazott: »Ott a fajimádás megszállottjai és kiskereskedői százötven százalékos germán alapossággal rendelésre és határidőre szállítanak új vallást, mely egy fantazmagória, a komoly tudomány által lemosolygott vérmítosz kedvéért kétségbe vonja a kereszténység értékét.«

A tervezet felsőházi szavazásán ezen kamara katolikus főpap tagjai a világkongresszus előkészítő munkálatai miatt nem vettek részt. Ironikus, de még inkább tragikus módon a törvény pont a kongresszus idején, 1938. május 29-én lépett hatályba.

Minden negatívum és ellentmondás ellenére azonban a kongresszus hatása és szellemisége alól még annak ellenzői sem tudták teljesen kivonni magukat. Az ország megítélése jelentősen javult, különösen az ünnepség morális hatása miatt. Csak remélni lehet, hogy a 2020. évi, 52. Eucharisztikus Világkongresszus, amelynek 82 év után ismét Budapest ad otthont, sikeresen fog hozzájárulni hazánk erkölcsi megújulásához, és Vörösmarty Mihály szavaival élve: »És áldozni tudó szív nemesíti az észt.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2018. június 26. 16:29
A katolikus egyház számára fontos feladat lesz elmagyarázni , mi is az eucharisztia ? A mai társadalom egész más mint 1938-ban volt . Akkor a nagy többségnek magától értetődő volt az Oltáriszentség imádása , ma nem az . A 2020-as NEK nagy esély a katolikus egyháznak , hogy evangelizáljon , misszionáljon . Még van két év , de úgy látom , hogy eddig nagyon belterjes az előkészület .
Bitrex®
2018. június 26. 15:45
Gyönyörű az alkalomra kiadott bélyegsorozat, illetve a blokk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!