Bűvészkormányzás

2020. október 15. 08:41

Magyarország újkori történetében nem volt még vezetés, ahol a látszat és a valóság ennyire elvált volna egymástól.

2020. október 15. 08:41
Batka Zoltán
Népszava

„A legutóbbi nemzeti konzultáción még az állampárt híveinek 61 százaléka – kereken egymillió ember – is úgy látta, be kell zárni az oktatási intézményeket és át kell állni a digitális távoktatásra. Szerencsére a kormánynak 2016 óta pont van digitális oktatásfejlesztésért felelős kormánybiztosa Czunyiné Bertalan Judit személyében, csak meg kellene nyomni tehát a gombot a legkésőbb tavasz óta nyilván lázas igyekezettel kiépített szervereken.

Ha volnának. Helyette Czunyiné hivatali utódján, Maruzsa Zoltán államtitkáron sikerült megnyomni a gombot, aki finom mosolyával mindenkit megnyugtatott, hogy az „októberi iskolai szünet majd kisöpri a vírust” az iskolákból. És a kormányhívek között valahogy nem okozott megrökönyödést, hogy egy német-történelem szakon végzett pártcsinovnyik jósolgat az immáron több száz életet követelt járványról, amelybe több pedagógus is belehalt.

Valójában ugyanis pontosan azt kapják, amire befizettek: az erőskezű kompetens vezetés látszatát. Amely annyira nemzeti, hogy trikolóros szájmaszkot köhög össze. És a képen egy cseppet sem ront, ha bedől a forint, ha tesztelés híján kontroll nélkül terjed a vírus, vagy ha nyilvánvalóan az orosz birodalmi politika vagy a német nagytőke érdekeit szolgálja a kabinet.

Magyarország újkori történetében nem volt még vezetés, ahol a látszat és a valóság ennyire elvált volna egymástól. Orbán szerint olyan országban élünk, ahol világszínvonalú az egészségügy, ahol nincsenek oligarchák, ahol kisebb a korrupció, mint Németországban, ahol sokszínű, szabad a sajtó. Ez is mutatja, hogy Orbán az elsők között ismerte fel, mi az új idők lényege: a kritikus tömeggé lett tudatlanságnak a tudáselittel szembeni, a világon végigsöprő lázadása.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. október 16. 08:14
Ez most ilyen húzd meg ereszd meg mutatvány lesz, két hónap terjedés, két hét kb karantén. Nem tudom hogy a picsába lehetne másképp csinálni. Pont jókor van az öszi szünet és a téli.
noge
2020. október 16. 01:50
Na, a rosszindulat vezérelte, hazudozó tudatlanság írt megint egy hülye cikket.
akiaki
2020. október 15. 18:33
fa-batka
puszika
2020. október 15. 18:01
Nem-e fiam? Meggyesi-Gyurcsány -Bajnai kormányok olyan messze voltak a valóságtól,hogy egymástól függetlenül is MEGBUKTAK!! Felajánlok neked egy fehér botot használatra féleszű!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!