Na, ezért kellett darálni

2020. november 11. 12:13

Rákényszerítettük a kormányt a cselekvésre.

2020. november 11. 12:13
Dúró Dóra
Facebook

„Na, ezért kellett darálni: így elértük, hogy az Alaptörvénybe kerül, hogy az anya nő, az apa férfi, az állam pedig garantálja a gyermek születési nemének megfelelő, háborítatlan fejlődését, azaz pl. a homoszexuális propaganda óvodai tiltását, és a deviáns párok sem fogadhatnak örökbe gyermeket ezután. A darálós figyelemfelhívás nélkül tavaly a Mi Hazánk képviselőjeként hiába javasoltam az óvodai propagandájuk tiltását egy szakszerű indítványban, a Fidesz is leszavazta azt: https://www.parlament.hu/irom41/05469/05469.pdf

Idén augusztusban ismét benyújtottam, de máig napirendre sem tűzték... Persze van még bőven feladatunk: a deviánsok garázda felvonulását ugyanúgy tiltani kéne, ahogy a szivárványos zászlók önkormányzati kitűzését is. Eddig hiába követeltük a kormánytól azt is, hogy a homoszexuális tartalomra utaló jelzést vezessenek be a filmeknél és televíziós műsoroknál a gyermekek egészséges fejlődése érdekében, nem támogatták a Mi Hazánk e javaslatát sem, ellenben az LMBTQP-lobbi nyomására számos szervezetet és propagandakiadványt közpénzzel támogatott a kormány.

Azzal, hogy a darálós sajtótájékoztatóval a Mi Hazánk ráirányította a figyelmet erre az agresszív nyomulásra, akkora lett a társadalmi felháborodás, hogy rákényszerítettük a kormányt a cselekvésre. Ez az eset ékes példája annak, hogy miért van szükség a Mi Hazánkra és a radikalizmusra a politikában: faltörő kosként megyünk előre, és a támadásokat vállalva érvényesítjük az igazságot, amitől gyarapodni tud a nemzet!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
furunkulus13
2020. november 12. 02:42
Bravó Dóra!Well done!
iIonah
2020. november 11. 19:02
Szó se róla, elég hamar kilóg a lóláb. Ezzel azért még vártam volna addig, amíg a Mihazánk 10 %-os párt nem lesz.
Robertoo
2020. november 11. 17:18
Antikrisztus: X
Pierre
2020. november 11. 15:32
hasznos idiota.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!