Szimbolikus erejű téma

2020. november 11. 11:10

A tradicionális nemi identitások rögzítése egy mikro-közösséget leszámítva aligha vált ki idegenkedést.

2020. november 11. 11:10
Azelemzőszemével
Facebook

„New York City 2016-ban 31 társadalmi nemet ismert el, a magyar kormánytöbbség pedig a két biológiai nemet rögzítené, illetve a hozzájuk kapcsolható nemi identitásokat a nemzeti jogrendszer legmagasabb jogforrási szintjén. Egyesek ezt a két »szélső« példát talán jogkiterjesztésként vagy jogkorlátozásként is értelmezhetik, de ha nem individualista, hanem holista, kommunitarista szemszögből közelítünk, mégiscsak arról van szó, ki milyen organikus vagy konstruktivista, morális-konvencionális vagy progresszív alapokra helyezi a társadalmi együttélést.

A kérdésfelvetés időzítése persze sosem véletlen a politikában. Kormányzati pozícióból indítva ezek a kezdeményezések általában politikai értelemben turbulens, kockázatos időszakokban kerülnek terítékre (ennek most a járványügyi és gazdasági válságkezelés adja meg a kereteit), illetve akkor, ha valamilyen kudarcon vagy átmeneti kifáradási időszakon kell átlendülnie a kormányzati kommunikációnak. (Lázár János is ilyen helyzetben dobta be annak idején a halálbüntetés kérdését, de a Borkai-ügy és az önkormányzati választások után is láthattunk hasonló tematizálási kísérletet). Csomagban vagy kapcsolva benyújtott javaslat esetén egy erős téma lehet a figyelemelterelés eszköze is.

Az efféle kérdések provokatív jelegük miatt kommunikációs gumicsontként funkcionálnak, amelyekre az ellenzéki sajtó, illetve az egyes politikai szereplők előszeretettel rá is vetik magukat (függetlenül a közvéleménytől), a Fidesz-KDNP pedig a normalitás pártjaként tudja felmutatni magát egy társadalmilag konzervatív közegben. S ha esetleg még külföldről is érkeznek heves kritikák, jogállamisági aggályok, az jutalomkör, hiszen teljes egészében ideológiai síkra kerülnek ezek a viták. Ráadásul nem lehet azt mondani külföldön, hogy az újabb rendkívüli jogrend periódusban »a parlament nem ülésezik« (volt ilyen híradásra példa tavasszal), hiszen olyannyira működik a törvényhozás, hogy alaptörvény-módosításokra is sor kerül.

A »keresztény nevelés« talán a magyar társadalom egy részéből idegenkedést vált ki, de a tradicionális nemi identitások rögzítése egy mikro-közösséget leszámítva aligha. Ezek a témák szelepként is hatnak: a viták, csaták levezetik a feszültség egy részét, az ideológiai azonosulás pedig csökkenti egy elhúzódó válsághelyzetben (koronavírus-járvány és gazdasági következményei) a kormánypártok táboráról való lemorzsolódást. A »pártpolitikai kerítéseket« ugyanis jóval könnyebb átugrani, mint az ideológiai szakadékokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti1
2020. november 11. 13:06
A szokásos ballibsi hazudozás. "A keresztény nevelés talán a magyar társadalom egy részéből" Helytett: "Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, " ez a valódi megfogalmazás! Persze tudják ők is nagyon jól, hogy a kettő nem ugyanaz, hogy senkit sem akarnak Isten hívővé, templomjáróvá változtatni, hanem csupán az évszázadok alatt szépen kifinomul, letisztul és jól felépített kulturális értékek szerinti nevelést preferálja a törvény. Megint az az aljas szándék, hogy hátha fel leget hergelni az embereket, hogy kötelezővé akarják tenni a templomba járást. Rohadékok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!