Mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna

2021. március 24. 10:42

Lehet, hogy csak nekem furcsa, ha egy kormánytag levelét a templomban, misén olvassák fel.

2021. március 24. 10:42
Lendvai Ildikó
Hírklikk

„Ferenc pápa meghirdette a családok évét, ezt nálunk Szent József napján nyitotta meg Erdő Péter ünnepi szentmisével. Itt olvasták fel a családügyi miniszter asszony üzenetét. Ebből tudtam meg, hogy a család most aztán végveszélyben van, az ég tudja, miféle ördögi hatalmak esküdtek ellene. Halálra rémített: »romboló erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák, a közösségeket tönkretegyék, a fiatalokat eltántorítsák a gyermekvállalástól«. Fogalmam sincs, kik ezek, és miért teszik, de azonnal hagyják abba!

Bár az is lehet, hogy a miniszter asszony félreért valamit. Valaki abba a tévedésbe ejthette, hogy a világban csak előre meghatározott számú szeretetkapcsolat létezhet. Ezért, ha vannak, akik például élettársi kapcsolatban élnek (akár a több százezernyi különnemű élettárs, akár az azonos neműek), vagy egyedül nevelnek gyereket, akkor kevesebben köthetnek hagyományos házasságot, mert ezek a nem hagyományosak elfoglalják a helyeket.

Szólni kéne neki, hogy nem így van. Ez nem olyan, mint a focimeccs, ahol valakinek le kell jönnie a pályáról ahhoz, hogy egy másik játékos beállhasson. Vagy mint a NER-elit zárt köre: hogy Mészáros bejusson, ahhoz Simicskának ki kellett esnie. Annyi gyönyörű hagyományos keresztény családot lehet alapítani, ahányat csak akarnak, ezt nem zavarják meg az élettársak vagy az egyszülős családok. Sosem láttam még a sötétben lopakodó gonosz élettársakat, akik azon munkálkodnak, hogy az éj leple alatt, sátáni kacaj kíséretében szétszakítsanak, tönkretegyenek és eltántorítsanak.

És igazán nem akarok beleszólni, de mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cséfy
2021. március 25. 18:26
--
péterx
2021. március 25. 10:59
Lendvainak semmi köze ahhoz, kinek a levelét olvassák fel a templomban. Teológiai kérdésekben pedig analafabéta, de azért hozzászól...
zakar zoltán béla
2021. március 25. 10:49
Aczéhámfa
hegyaljai
2021. március 25. 08:51
Akkor induljunk ki a kályhától. Van ugye egy ateista nő, aki semmit nem fogad el katolikus vallás tanításaiból. Hitvitát indít el, majd az általa nem elfogadott forrásra hivatkozik. Ezt hívják úgy hogy dialektikus materializmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!