Napi közhely: a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg nunijuk

„Szóval a gyereknevelés egy csomó minden újdonságra megtanítja az embert (napi közhely No. 2). Például arra, hogy valakinek lehet, hogy nincs is igénye éppen semmire – színes-szagos mindenfélére, tüncimünzicésre, gügyögésre, level 100-as infantilizmusra –, csak arra, hogy mások jelenlétében, itt és most, legyen. Mint az Isten. Ő is most van. Mi meg általában csak úgy vagyunk, aztán a nagy »Mártáskodásban« elmegy mellettünk az élet. Mert hát, mindig van mit csinálni, nem?

Vagy itt van például az is, amikor valami random helyen estifürdeted a gyereket – persze, csak zuhanyzók vannak, gombapara meg minden –, egyik kezedben a jövőd, a másikkal meg ahogy kell, először leforrázod, majd lejegeled magad, kicsit később megmosod mindkettőtöket, aztán törölközőbe bugyolálod a legféltettebb kincseidet. Fél kézzel kötényt kötni… Jövőbeni apukáknak mondom, ezt még otthon, gyerek nélkül, ruhában gyakorolják ki, mert jön még kutyára dér, vagy hogy szokták mondani. Vagy: Aki másnak kerbekenész, annak nem fitymereg a ketymetyütyü. Ezt is szokták mondani.

No, szóval itt van ez a gyerek, és ugye, közölték velünk a nagy elődök, akiknek a vállán, mint pelyhedző állú szülők, próbálunk mi itt dülöngélni, hogy eljön az a pont, amikor nagyon anyás lesz, a nőket meg – mondjuk úgy – tolerálja, de a férfiaktól kitöri a frász.

És tényleg. Jön sorban a női kar, mindenféle, vegyesvágott, a baba meg először tiszta gyanakvás, majd vagy széles mosollyal, vagy épp uralkodói megvetéssel üdvözli a körülötte tócsává olvadt plebszet.

Aztán jönnek a férfiak is: pici gondolkodás, majd halálhörgés, siralom – sírva bújás anyához.

Felmerül a kérdés:

Főleg télen, nagykabátban, usankában?”

Nyitókép: Facebook