„Nem válogattunk, elfogadtuk, akit kaptunk” – A nevelőszülői hálózatról

2018. január 28. 08:48

Képes lenne úgy nevelni egy gyereket, hogy tudja: bármikor elkerülhet öntől, és ez így van rendjén? Képes lenne más gyermekét úgy nevelni annak tudatában, hogy az a feladata, hogy jobban teljesítsen a vér szerinti szülőknél? A nevelőszülők pontosan ezt csinálják. Riportunkban őket mutatjuk be.

2018. január 28. 08:48
Meszleny Zita

 

Főszabályként kimondhatjuk: a gyereknek a saját családjában a legjobb. Ugyanakkor előfordul, hogy a szülő képtelen ellátni a feladatait, vagy egyenesen szembe fordul az övéivel. Súlyos anyagi, lakhatási gondok, a szülők egészségi vagy mentális problémái, erőszak. Megannyi ok, ami veszélyezteti a gyermek egészségét, sőt akár életét. Ilyenkor a szakembereknek lépniük kell. Ha egy családban tarthatatlanná válnak a körülmények, megindul a védelembe vétel. A szülők feketén fehéren látják, mit kell tenniük, hogy együtt maradhasson a család. A gyermekjóléti szolgálat ehhez minden segítséget megad, ám ha a szülők nem tudnak megfelelni az előírásoknak vagy tovább romlik a helyzetük, kiemelik a családból a gyermekeket. Ők a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményeibe kerülnek, ahol megvizsgálják, és eldöntik, családban nevelhetők-e. Ha igen, indul a nevelőszülő-keresés.

Ez nehéz folyamat – tudjuk meg Horváth Ádámtól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nevelőszülői hálózatának szakmai vezetőjétől.

Nevelőszülőkből korántsem lehet Dunát rekeszteni, miközben a szabályozás is szigorú.

A nevelőknek a vér szerinti szülők ötven kilométeres közelében kell élniük, a gyerekeknek legalább hat négyzetméter saját területet kell biztosítaniuk, összesen pedig csak hat gyermeket nevelhetnek. A speciális szükségletű gyermekek ráadásul „két helyet foglalnak”. „Így lehetséges, hogy nálunk 368 helyből 208 van betöltve, amivel a kapacitásunk határára értünk” – mondja a szakember.

Ha a gyermeket kiemelték a régi környezetéből, fontos, hogy minél gyorsabban új családba kerüljön. A nevelőszülőknek hamar dönteniük kell, vállalják-e a feladatot. „Nem mennek be az intézetbe megnézni, hogy szőke és kékszemű-e a gyerek. Ez nem így működik. Csak rövid jellemzést kapnak, ennyit tudunk mi is. Aztán a pár alkalmas barátkozási idő alatt még kicsit jobban megismerhetik egymást” – részletezi Horváth Ádám.

„Először egy testvérpár, majd egy fiú miatt hívtak fel minket, de végül egy kislányt kaptunk” – emlékszik vissza a tizenhat évvel ezelőtti eseményekre Klára. Férjével régóta tervezték, hogy négy gyermekük mellé befogadnak valakit. Így amikor meglátták a hirdetést, rövid családi kupaktanács után jelentkeztek a Máltai Szeretetszolgálat programjába. A kislányról hírt adó telefonhívás után pár hétig bejártak az intézetbe, ahol az akkor kétéves Sári nevelkedett, majd vitték is haza. „Úgy fogtuk fel, mintha saját gyermekünk születne. A sajátjainkról sem tudtuk, milyenek lesznek, magasak, alacsonyak, fiúk, lányok, fogyatékkal élők vagy egészségesek. Nem válogattunk, elfogadtuk, akit kaptunk” – magyarázza az édesanya, milyen volt a teljesen idegen gyermeket befogadniuk válogatás és hosszú gondolkodási idő nélkül.

Viktóriáék is hasonlóan emlékeznek a tizenhét évvel ezelőtti eseményekre. Telefonhívás, pár alkalom a gyermekotthonban, és már náluk is volt Fruzsi. Aztán amikor nyolc évvel ezelőtt a lány édesanyja újra teherbe esett, szinte egyértelmű volt, hogy a sérülten született kisfiút is Viktóriáék nevelik majd.

Talán úgy tűnhet, az örökbefogadás és a nevelőszülőség között – eltekintve a gyors, nagyrészt látatlanban hozott döntéstől – nincs nagy eltérés. Pedig a különbség markáns. Az örökbefogadók a befogadás pillanatától úgy nevelik a gyermeket, mint a sajátjukat. A vér szerinti szülőkkel legtöbbször teljesen megszakad a kapcsolat. A örökbefogadóké minden jog és kötelezettség, ami a szülőséggel jár. „A nevelőszülőség ezzel szemben szakemberi munka, anyagi juttatással. Persze speciális, mert aki vállalja, a magánéletét adja hozzá, de munka” – hívja fel a figyelmet a szakember.

A nevelőknek pszichológiai teszteken, egy hatvanórás tanfolyamon és több személyes beszélgetésen át kell esniük,

mire alkalmassá nyilvánítják őket. Majd aktív nevelőszülőként még kétszáznegyven óra továbbképzés vár rájuk. A bő féléves folyamatot nem lehet meggyorsítani, hiszen „nem arról döntünk, hol tároljunk egy kiló krumplit, itt emberek sorsáról van szó”. Ráadásul a gyerekek nemcsak az iskolatáskájukat, hanem a nehéz múltjukat is cipelik a hátukon. Ehhez jönnek még a legtöbbször problémás szülők, akikkel a kapcsolattartás kötelező.

Ezek a látogatások gyakran nem örömteli pillanatok. „Sokszor csalódva mentünk el, mikor az anyuka nem jelent meg a megbeszélt időpontban” – mesél a beszámíthatatlan, többek között alkoholproblémákkal küzdő anyáról Klára. Viktória is hasonlóan jellemzi Fruzsi apját. „Egyszer szinte el kellett futnunk a találkozóról, hogy ne legyen baj.” A fogyatékkal és idegrendszeri problémákkal küzdő anyával már könnyebben megtalálták a hangot. „Az anyuka egy szinten volt a gyerekkel, közösen homokoztak” – emlékszik vissza. Ám mindketten igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a látogatásokból, hiszen ahogy Ádám is mondja: „a gyerekeket legtöbbször pozitív érzelmek fűzik a szüleikhez, mégha az eszükkel tudják is, rossz dolguk volt náluk”.

Ám a vér szerinti szülőkkel nem csak a láthatási jog miatt tarják a kapcsolatot. És itt a legnagyobb különbség az örökbefogadó és a nevelőszülők között. A nevelőszülők feladata felkészíteni a gyereket az eredeti családba való visszatérésre, vagy – ha a vér szerinti szülő nem tart kapcsolatot – az örökbeadásra.

A nevelőszülőség csak egy átmeneti állapot. Elméletileg.

Kezdetben a folyamat neve is ez volt: átmeneti nevelésbe vétel. Ám a gyerekek nagy része nem kerül vissza a vér szerinti szüleihez, akik mégsem mondanak le róluk. „Aki két-három év alatt nem kerül haza, az nem is fog” – szögezi le Ádám. Az idő pedig ezalatt is telik. A gyermekek egyre nagyobbak, s mind kisebb az esélyük, hogy örökbe fogadják őket. Mindenki újszülöttet szeretne, nem a kamaszproblémáknál kezdenék a szülővé válást. Mindeközben a nevelőszülők sem motiváltak arra, hogy a gyerekek elkerüljenek tőlük.

„Nem tudtam volna úgy nevelni Sárit, hogy két lépés távolságot tartok tőle, mert örökbeadásra készítem fel. Ha a szülei lemondtak volna róla, mi jelentkeztünk volna örökbefogadónak, küzdöttünk volna érte” – mondja határozottan Klára. „Mások rengeteg áldozatot hoznak azzal, hogy nem tervezhetnek, mert elkerülhet tőlük a gyermek. Nálunk ez nem áll fenn. Sokkal könnyebb nekünk” – vallja be Fruzsi is. Mindketten hasonló helyzetben vannak. A vér szerinti szülők súlyos állapota miatt mindig is tudták: biztosan ők fogják felnevelni a gyerekeket.

De a probléma az ilyen egyértelmű helyzetektől eltekintve létezik. Ezért lépett be a nevelő és a vérszerinti szülő közé egy harmadik szereplő is, a gyám. Ő számol a gyermek vagyonával, ő intézi az iskoláztatást, a hazagondozás folyamatát. A nevelőszülőnek a gondozási feladatok maradnak. A kevés nevelőszülőnél így talán gyorsabban cserélődhetnek a gyerekek. Az állami gondozottak pedig hamarabb biztos családi közegbe kerülhetnek, lehetőleg a saját családjukhoz, de legalábbis örökbefogadókhoz. Ami így biztosan „örökre” szól.

Ráadásul 2012 óta él az előírás: minden tizenkét év alatti állami gondozott gyermeket nevelőszülőkhöz kell adni.

A szándék érthető, hiszen főszabályként kimondhatjuk: a gyerekeknek családban a legjobb. Az országban több mint húszezer állami gondozott él, A Máltai Szeretetszolgálathoz napi három-négy levél fut be az elhelyezésre várókról.

Gyerekből tehát nincs hiány. Ám a családhoz szülők is kellenek. Kellenének.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaszandra
2018. január 28. 21:07
"időnként rád néz egy ellenőr."...Aki az esetek többségében egy segg...Megállapítja egy fél óra alatt, hogy VELE azokat a dolgokat amiket veled, nem csinálta a gyerek, kifejezetten aranyoska...Csak Te bizonyára nem jól bánsz vele...Ő legalább annyit elér, hogy tőle elviszik...de tőlünk hasonló esetben nem...Pedig kéne, kit hová...de így kettészakadt az egész és a rendszer azt az oldalát próbálják erőltetni...Nem fog menni, de a makacsságukra egy csomó gyerek és szakember rámegy...
kaszandra
2018. január 28. 20:40
" A rendszert azzal kell javítani, hogy a munkavégzéshez a legoptimálisabb feltételeket teremtik meg, az pedig biztosan nem a nevelőszülői hálózat, hanem egy átláthatóbb, fegyelmezett, nagyobb közösség, ahol senki sem érzi magát sarokba szorítottnak, kiszolgáltatottnak, akinek nincs kihez fordulnia." És mióta kitalálták ezt a nevelőszülői erőltetést (olvashattad nem vagyok ellene, van akinek bejön de nem mindenkinek, óriáscsaládoknál pedig megvalósíthatatlan, a tízes, hetes, kilences testvérsort csak a gyermekotthon kapja és van belőlük elég)bizony mi a szakellátásban kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, minden az otthon és a mi bűnünk...Ránk már nincs szükség sőt nem is vagyunk...(A csoportom tagjainak többsége, 8-ból 7 tizenkét éven aluli, aki nincs ott, mert Balog kiáll a kamera elé és azt mondja). Skizofrén állapot....
gross
2018. január 28. 16:19
Már elég régóta szakpolitikai cél a nagylétszámú gyerekotthonok kitagolása, a lehetőségekhez képest. Ez világtrend, nem magyar találmány.
Finale*
2018. január 28. 14:15
" Képes lenne úgy nevelni egy gyereket, hogy tudja: bármikor elkerülhet öntől, és ez így van rendjén? " En gond nelkul tudnek magamhoz venni gyerekeket es ugyanugy nevelnem, szeretnem oket mint a sajatjaimat de elengedni mar nem tudnam oket, az rettenetesen megviselne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!