Elárulta az államtitkár, mit tervez a kormány Rákosrendezőre

2024. január 30. 10:56

Lánszki Regő elmondta, egy fejlesztési víziót tettek le az asztalra.

2024. január 30. 10:56

A hvg360 készített nemrég interjút Lánszki Regő főépítésszel, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárával. A lap többek között a Rákosrendezőre tervezett, maxi-Dubaj néven elhíresült beruházással kapcsolatban tett fel kérdéseket.

A hvg360 felidézte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester pár hete egy olyan montázst tett ki a Facebook-oldalára, melyen a beruházás miatt a Hősök tere mögött, Gábriel arkangyaltól balra felhőkarcolók tűnnek fel. 

Ezt is ajánljuk a témában

Egy fejlesztési víziót tettek le az asztalra

Erre a főépítész azt válaszolta, hogy 

érdekes jelenség, mikor a főváros maga készít terveket, és attól aztán megretten”. 

Majd azzal folytatta, „a beruházással kapcsolatban nincsenek még konkrét tervek, mi egy fejlesztési víziót tettünk le az asztalra. De nem feltétlenül tartom célravezetőnek a főváros félelemmel teli hozzáállását, ami sok projekt esetén tetten érhető volt az elmúlt években” – mondta Lánszki.

A Rákosrendező területe „egy városszövti probléma”

Az interjúban elhangzott, a rákosrendezői pályaudvar területe 34 éve üresen áll, gazos, leromlott állapotban.

„A főváros és néhány szakértő aranytartaléknak tartja a területet, de az inkább egy városszöveti probléma, hiszen ez a terület jelenlegi állapotában használhatatlan, elvágja egymástól a két kerületet, aminek a határán van.

Mi azt mondtuk, ebből elég, kell itt egy fejlesztés, ami létrehoz egy olyan központot, amire hatalmas igény mutatkozik”

 – húzta alá az államtitkár.

„A legfontosabb kérdés tehát az, és ezen múlik az egész fejlesztés létjogosultsága, hogy milyen funkciók, épületek lesznek ott. Kifejezetten vegyes funkcióra van szükség: lakásokra, irodákra, kulturális közintézményekre, akár egyetemre is, amitől az egész egy élő, külön városközpont lehet. Ez pedig csak 

akkor lesz jó, ha az épületek esztétikailag, építészetileg, műszakilag rendben vannak” 

– sorolta.

Lánszki Regő a gondolatmenetéhez azt is hozzátette, hogy „az egész terület képét az fogja meghatározni, hogy mik a magasságok – és mélységek –, mennyire jellegzetes egy-két épület, és azok hogyan viszonyulnak a többihez”.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Lánszki Regő nemrég arra kérte a főpogármestert, hogy „fejezze be az emberek rémisztgetését”. Majd arról beszélt, hogy „a főpolgármester általuk skiccelt, meglehetősen rossz minőségű, hamis látványterveket oszt meg a sajtóban, majd ettől látványosan megijed és ezzel riogatja az embereket. Mindezt úgy, hogy jelenleg semmilyen konkrét terv nem létezik még Rákosrendező kapcsán, így ezek a rajzok is minden alapot nélkülöznek”.

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Lánszki Regő

Facebook

Idézőjel

Megkérem Karácsony Gergelyt, hogy legalább a főpolgámesteri ciklusából hátra lévő hónapokban próbálja meg gyönyörű városunkhoz illő komolysággal vezetni a várost!

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Lánszki Regő Facebook-oldala

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lefty67
2024. január 31. 22:22
Ezt az ellenzéki dumát már ismerjük: soha ne épüljön semmi, sehova! Ezt ők kormányon be is tartották! Aztán ha megépül, odamentek szelfizni, vagy kussolnak! Gelgő legnagyobb építménye a BUDI !!!
nemecsek-3
2024. január 30. 12:49
A rendszerváltás óta Budapesten nincs építészeti értékszemléletű hosszútávban gondolkodó megfelelő hatáskörrel bíró mérsékelt irányzatot követő várostervezői hivatal. Gyakorlatilag Budapest évtizedek óta az építési vállalkozók, agyament művészlelkek prédája, százévekre ható visszafordíthatatlan kártékonysággal. Kezdve a Rajk féle agymenéses hajómániával amivel letarolták Budapest egyik legnagyobb és legfontosabb piacát -Lehel piac-természetesen a teszkóféle hipermarketek ujjongásával a háttérben hátrahagyva egy semmire nem jó környezetidegen tákolmányt aztán vekengés a dunaparton, beach feeling, bálna, a Demszi féle csak a körúton belül van Budapest. Zugló kertvárosból mára gettót csináltak. A vállalkozók lediktálták Kutalik elvtársnőnek az új profitmaximalizáló építési szabályzatot. Ugyanez virtigli libsi módra kijelentette, hogy a patakpart akkor is be fog épülni ha a kerület fejreáll.
nemecsek-3
2024. január 30. 12:49
Karácsony féle méhlegelő mintapéldája most teljesedik ki, lassan befejeződik a Rákos patak parti zöldterület teljes beépítése és Horváth Csaba vezényletével a minden eddiginél gátlástalanabb betonerdő a Bosnyák téren. Bár tagadnak mert lefizetett gerinctelen suttyók de csak a hülye nem tudja, hogy ismét egy közösségi bevásárlóhelyet, Budapest legnagyobb piacát fogják elgyalulni. Tolják a lakások ezreit a legkisebb területekre bezsúfolva úgy, hogy sem közlekedés-fejlesztés sem zöldterület, szabadidőterület, az autók parkolási területének biztosításáról nem is szólva, hisz a terület drága a parkolóhely meg nem profitál az építési vállalkozónak és utak sem kellenek mert beépítve akár már másfél milát is bezsebelhet négyzetméteréért.
nemecsek-3
2024. január 30. 12:49 Szerkesztve
Meg lehet nézni mi folyik a Széchenyi hegyen, csak ott már maga a profit több mint 1,5 mila/m2, közlekedés múlt századi viszont ott családonként 2-3 autó lesz akik azzal is akarnak majd járni. Ezek tükrében érdemes értékelni a zöldek, libsik méhtenyésztők hőzöngéseit. Orbánt tudom idézni, ne azt tessék figyelni mit mond hanem mit csinál. Karácsony vidéki suttyó ennek a jobb sorsra érdemes városnak az élén úgy fest mint pizzafutár a Buckingham palotában. Persze a pesti proli Horváth Csaba, az áámerikában művelődött szintén zongorázós de ettől még parasztnak maradt Mártha -és a sor hosszú- semmiben nem más.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!