Nyolcan maradtak talpon

2015. augusztus 14. 12:03

A „veszélyzónában”, a bekerülési határ körül két-három párt van. Kettő biztosan: az egyik az euroszkeptikus SaS, a másik pedig az MKP. A harmadik veszélyzónában lévő párt az SNS

2015. augusztus 14. 12:03
Ravasz Ábel

Már ma szinte biztosnak tűnik öt párt jelenléte a parlamentben. Ezek közül négy jobboldali. A hármas koalíció lehetőségét és potenciálját fontolgató Sieť – Híd – KDH trió között ugyan adódik lehetőség a támogatók átcsoportosulására, és talán megszólíthatnak néhány jelenleg bizonytalan szavazót is (elsősorban az SDKÚ régi táborából), nagyobb negatív sokk híján a parlamenti bejutásnak szinte biztosan meg kellene lennie mindhárom esetben. Ők képezhetik a választások utáni jobboldal – reményeik szerint kormány, a jelenlegi adatok szerint inkább ellenzék – magját.

A negyedik jobboldali párt az Egyszerű Embereké, akik szintén csaknem biztosan ott lesznek majd. A kérdés csak az, hogy maguk teszik-e majd mindezt, vagy kitart a NOVÁ-val most megkötött együttműködés a végéig. A koalíciókra ugyanis hét százalékos bejutási küszöb vonatkozik, ehhez most veszélyesen közel került a két párt közös listája, a Focusnál alig meghaladva a nyolc százalékot. Ha Igor Matovič úgy látja majd, hogy a NOVA és a koalíciós százalékhatár veszélyes kombinációt jelentenek, akkor ne legyenek kétségeink: lépni fog.

A Smer pedig a Smer, náluk a kérdés az, hogy meglesz-e a három X. Afelett nagyon nehezen lesznek kihagyhatóak a kormányzásból, bár a többi párt közötti százalékos eloszlás (kieső pártok, potenciális koalíciók) erre jelentős mértékben kihathat majd.

Így állunk most – bár a vége még messze, a főszereplők talán már látszanak. Nem leírva a többi párt esélyeit, a ma három százalék alatt lévőknek nagyon nehéz lesz majd a hajrá. De az igazi harc csak októberben kezdődik majd.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. augusztus 14. 21:06
az MKP programja valamit hiányol - nem elég a nemzeti - ráadásul még szegény is ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!