Kásler Miklós kitüntette Müller Cecíliát

2022. május 17. 13:53

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át.

2022. május 17. 13:53
null

Kásler Miklós úgy fogalmazott: példaképeket kell választani az életben és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat. Kijelentette: a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. „Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze” – mondta.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében: Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban.

Semmelweis Ignácról azt mondta: a legmagasabb tudományos igényességgel, rendkívüli megfigyelőképességgel, szorgalommal, valamint egy új módszer, a statisztika alkalmazásával olyan felfedezést tett, ami valóban emberek életének millióit mentette meg. Hangsúlyozta: Semmelweis megvívta a maga harcát abban a szellemiségben, ami a keresztényi gyógyítás alapelve.

Ez az élet mindenek feletti tiszteletét, együttérzést, a segítségnyújtásra való képességet jelenti

– fűzte hozzá a miniszter, megjegyezve, Semmelweis kitartott a tanításai mellett még a saját egészségének feláldozása árán is.

Kitért arra: Batthyány-Strattmann László azokon segített, akiken már senki más nem tudott.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Enk Zsuzsanna háziorvos, Földes Krisztina gyermekorvos, valamint Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem traumatológusa. 

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Bellyei Szabolcs onkológus, Fogl Magdolna háziorvos, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem onkológusa, valamint Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos, Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professzor emeritája, továbbá Mándl József, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke.

(MTI)

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. május 18. 11:47
...a kitüntetés JOGOS és megérdemelt.....sok munka van benne...
Osztap Bender
2022. május 18. 08:00
Kásler Miklós kitüntette Müller Cecíliát Egyik bohóc a másik pojácát?
Trombitás Keresztély
2022. május 18. 07:45
A két nyunyóka meglapogatta egymás hátát a világrekord magas hulla számért: - Látod, Cilikém, milyen jól megoldottuk a járványt és az egészségügyet? - Látom, Mikikém! Látom!
Rugo
2022. május 17. 16:07
Hagyjátok abba az eü. dolgozók kényszeroltását, mert ki fogjátok őket nyírni! A The Lacet-ben megjelent kutatás megállapításával: A randomizált, kontrollált vizsgálatok szerint a Covid adenovírus-vektor vakcinák csökkentik a teljes halálozást (RR=0,37, 95%CI: 0,19-0,70), de az mRNS vakcinák nem, sőt minimálisan fokozzák! (RR=1,03, 95%CI 0,63-1,71). Lásd fentebb. És mindez egybevág a Pfizer-labor Izraelből a Nature-ban közölt eredményekkel: Megnövekedett szívleállási események Izraelben az oltási időszak alatt (16-39 éves kor között) 25%-kal nőtt a szívleállások száma 16-39 évesek között a Pfizer oltási időszaka alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!