Folytatódik az erőszakos ukránosítás – a túlélésért küzd egy munkácsi magyar iskola

2023. szeptember 29. 07:45

A sokat vitatott ukrán nyelvtörvény hatása újra visszaköszön a hétköznapokban.

2023. szeptember 29. 07:45

Az iskolakezdés nem volt könnyű a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanárainak, ugyanis szeptembertől különösen nehéz körülményekkel kellett szembenézniük a városvezetés döntései miatt. Az egyre nehezedő körülményekről és a magyar nyelv tanításának módszeres akadályoztatásáról nyilatkozott az iskola egyik tanára a Magyar Nemzetnek.

A kárpátaljai iskola élére nemrég ukrán igazgató és igazgatóhelyettesek kerültek, miután váratlanul elmozdították az intézmény előző, magyar vezetőjét. Ezután lényegében elmondta az új vezetés a magyar tanári karnak, hogy 

az iskola ukránosítását tervezik.

Arra hivatkozva hogy ez itt Ukrajna, ahol a hivatalos államnyelvet kell beszélni, a hatályos törvényeket pedig be kell tartani. Ezzel lényegében a magyar iskola "halálos ítéletét" elkezdték végrehajtani az ukrán városvezetés utasításra.

Ők nem a maguk urai, a városvezetésnek az utasításait hajtják végre, egyszerűen végig akarják zongorázni azt a forgatókönyvet, amit kapnak 

– mondta a Magyar Nemzetnek Popovics Pál, az iskola informatika tanára az intézmény új vezetéséről.

A hivatalos ukrán oktatási törvény szerint jelenleg nincsenek nemzetiségi iskolák, lényegében minden iskola ukrán, így 

jövőre is már a tantárgyak zömét ukránul kell tanítani.

Az ukrán parlament 2017-ben hozta meg a törvénytervezetet, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását. A javaslat szerint a diákoknak ötödik osztályban a tantárgyak 20 százalékát, majd fokozatosan minden évfolyamon ezt az arányt növelve tizedik osztályban már a tantárgyak nyolcvan százalékát ukránul kell tanulniuk.

***

A nyitókép illusztráció: Pixabay/vidhyarthidarpan

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. szeptember 29. 12:45
Magyarországi termékenységi ráta: 1.5 Ukrán termékenységi ráta: 1.1 Ukrajnai magyar termékenységi ráta: 0. Tehát a kihalási sorrend fordítva!
Welszibard
2023. szeptember 29. 11:47
Őslakosokról van szó, akik 1000 éve ott élnek. Nyelvi és kulturális autonómiára van szüksége Kárpátaljának! Mindaddig nem támogatjuk semmilyen nemzetközi téren Ukrajnát, amíg nem biztosítja az anyanyelvhez való jogot és a nyelvhasználatot nem állítja vissza a korábbi állapotokra. Ennek a durva diszkriminációs nemzetiségi nacionalizmusnak buknia kell Ukrajnában.
auditorium
2023. szeptember 29. 09:18
A fenti témával a Rights of Minorities hrc.act.gov.au humanrights foglalkozik, oda kell bejelenteni a munkácsi magyar iskola ukranositását. OHCHR ohchr.org - United Nations - egy ottani jogász irja le angolul, mi történik ott.
konfucius
2023. szeptember 29. 09:02
Ukrajnának meg kell szűnnie, Kárpátaljának pedig Magyarországban van a helye. Efelé tessék mindenkinek (ukrán nagykövetnek, magyar kormánynak, államfőnek is) gondolkodni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!