Csatatér helyett engedelmesség

2020. március 09. 12:51

A püspöki konferencia intézkedését követő első vasárnap ismét felszínre törtek az indulatok – szerencsére csak a közösségi médiában.

2020. március 09. 12:51
Martí Zoltán
777.blog

„Elszabadultak az indulatok a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pár napja kiadott közleménye kapcsán, amelyben elrendelték többek között a szenteltvíztartók kiürítését és a szájba áldozás felfüggesztését. A közösségi médiában méltatlan stílusban estek egymásnak magukat hívőknek valló emberek, úgy repültek a hülyézések és az egyéb gyalázkodások, hogy csak pislogtunk a szerkesztőségben. A kisebb csendélet után várható volt, hogy vasárnap kerülnek újra fel a virtuális sisakok a fejekre, és legújabbkori fegyverrel, a gyilkos billentyűzettel kezdetét veheti az újabb összecsapás. Szerencsére voltak olyanok, akik megőrizték a hidegvérüket, és kulturáltan tudták véleményüket kifejteni  különböző oldalakon és csoportokban – akár pro akár kontra.

Mert ellentétben sokakkal én úgy érzem, hogy helye van az ellenvéleménynek, ugyanakkor nincs helye az engedetlenségnek püspökeinkkel szemben. Személy szerint én nem értek egyet az intézkedések egy részével: aránytalanul szigorúnak érzem például a szájba áldozás felfüggesztését, amely sokunk számára fontos kifejezése az Eucharisztia tiszteletének, és pont higiéniai okokból nem szoktam kézből áldozni. Nekem nem jó érzés a perselyezéskor »összepénzezett« kezemmel a szentostyát magamhoz venni. S persze tudom, hogy vihetek fertőtlenítőt, de így is rossz érzés, ha a világ legnagyobb titka higiéniai kérdések tárgyát veti fel.

De itt jön az engedelmesség: betartom és elfogadom a püspököm kérését. 

Egyesek olyan stílusban becsmérelték a döntést – és az azt meghozó embereket- amely teljes mértékben vállalhatatlan. Voltak olyanok is, akik arra biztatták papjaikat, hogy mondjanak nemet püspökeiknek, hogy lázadjanak fel az apostolok utódai ellen. Támadják elegen a kereszténységet, és a katolikus egyházat ahhoz, hogy még a magukat tagjainak vallók is egymással foglalkozzanak vérbenforgó szemekkel. Ezek a rendelkezések fájdalmasak – de hiszem, hogy a szándékuk a papok és a hívők épségének megőrzése. Hiszem és remélem, hogy átimádkozva születtek, és abban egészen biztos vagyok, hogy számukra sem volt könnyű elrendelni őket. A kulturáltan elmondott véleménynek helye van, a lázadásnak nincs. Azok, akik ezekben a napokban engedetlenségre bátorítanak és szembeállítják a püspököket a hívőkkel, meggyőződésem hogy súlyos bűnt követnek el. 

S, ha ez így van, akkor kézből sem áldozhatnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. március 10. 13:00
1. Templomok - Kérjük a szentmiséken a kézfogás és a nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét - kérjük a paptestvéreket, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket vagy vírusok ellen hatékony folyékony kézfertőtlenítő szappannal, vagy alkoholos kézfertőtlenítővel a gyóntatóhelyiség legyen rendszeresen szellőztetve, a gyóntatórácsra kérjük fólia rögzítését - kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat nagy létszámú egyházi rendezvényekre is. 2. Egyházi intézmények, iskolák és plébániák - Kérjük, mindenben kövessék az illetékes állami szervek előírásait - kérjük a gyakori, lehetőleg óránkénti, gondos szellőztetés elvégzését - kérjük, hogy az illemhelyiségek mindig legyenek ellátva elegendő szappannal, papírtörülközővel és egészségügyi papírral - kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők, az illemhelyet használók számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben például szenzoros, alkoholtartalmú kézfertőtlenítőszer-adagoló. 3. Betegellátás - Kérjük a betegellátásban részt vevőket az országos tisztifőorvos által kiadott járványügyi rendelkezések betartására - a házi betegellátásban kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás előtt és után fertőtlenítsék kezüket. Budapest, 2020. március 5. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
drkovax
2020. március 09. 18:11
Máté 6,6-tól. Ha azt kérte volna a püspököd, hogy most maradj otthon, akkor is találkozhatnál Krisztussal. Ez csak a "formális katolikusnak" téma, nem a hívőnek ....
citizen12
2020. március 09. 14:18
A Katolikus Egyház egységének garanciája a pápához és a püspökhöz való hűség. Számunkra, világi állapotú katolikusoknak a járványveszély miatti intézkedések a jelek szerint egy élet-adta próba is _egyházhűségből_.
Pierre
2020. március 09. 13:17
a szajba aldozas nem lett felfuggesztve: "Semmilyen büntetés nem vár a papra (Antal atya), aki az egyházi vizsgálat szerint is gyerekeket molesztált." https://444.hu/2020/03/08/semmilyen-buntetes-nem-var-a-papra-aki-az-egyhazi-vizsgalat-szerint-is-molesztalt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!