Négyezer fogyatékkal élő kap esélyt a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből való kiköltözésre

2017. február 08. 13:51

Mintegy 2.500 fogyatékkal élő ember költözhet ki a jövő év végéig a nagy létszámú szociális ellátó intézményekből. A célra a kormány 21,8 milliárd forintot fordít, a pályázatra március 1-jéig jelentkezhetnek az állami, egyházi és civil fenntartók – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Szilvásváradon.

2017. február 08. 13:51

Czibere Károly az idősek és fogyatékosok szilvásváradi otthonában tartott sajtótájékoztató után nyilatkozott az MTI-nek, ismertetve a kormány múlt heti, a kiváltási stratégia módosításáról szóló döntését.

Elmondta, az egész uniós finanszírozású program 2023-ig tart, ennek keretében összesen 35 milliárd forintból 4 ezer ember kap esélyt a kiköltözésre. Közölte: a cél az, hogy 2036 végéig megszüntessék a nagy intézményeket, az ott lakó, összesen mintegy 20 ezer fogyatékos és pszichiátriai beteg embert pedig családiasabb környezetben helyezik el; a most indított program ennek a folyamatnak a része.

Hangoztatta: a kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek számára minél nagyobb mértékben biztosítsák az önálló életvitel és a közösségi élet lehetőségét. Arról beszélt, hogy a nagy létszámú, sokszor „uniformizált” szolgáltatásokat nyújtó intézményekből kikerülők nemcsak jobb életminőséget kaphatnak a támogatott otthonokban, hanem jobban is tudnak fejlődni.

A pályázatra jelentkező intézményekben felmérik, hogy az egyes lakóknak milyen szolgáltatásokra van szükségük az új otthonban, továbbá tervet készítenek az új, akadálymentes ingatlanok kialakítására. Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben döntött a kormány a kiváltási stratégia elindításáról, és az előkészítés után 2016 elején költözhetett ki az első 660 lakó egy 6 milliárd forintos programnak köszönhetően.

A kormány a múlt héten egyebek mellett arról döntött, hogy öt évvel lerövidíti, azaz felgyorsítja „a kitagolási folyamatot”, nagyobb hangsúlyt kap a helybeli közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a foglalkoztathatóság biztosítása.

A kormány felvételi tilalomról is döntött: ez azt jelenti, hogy az intézményből már kiváltott lakók helyére már nem lehet új embert felvenni.

Czibere Károly közölte, egy 2,5 milliárd forintos szakmai, szemléletformáló és érzékenyítő projektet is meghirdetnek, hogy felkészítsék a költözésre a lakókat, a munkatársakat, valamint a lakókörnyezetet – az eredményes befogadás érdekében. Jelezte, hogy a program előkészítése és elindítása előtt konzultáltak a fogyatékosügyi civil szervezetekkel és érdekképviseletekkel, „a semmit rólunk nélkülünk” elvet érvényesítve.

 

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!