Cenzúrázott rock: fekete lányokkal nem illik szerelmeskedni

2021. november 06. 10:25

Sosem történtek ilyesmik a történelemben, csupán Jaggerék képzeletében, ugye?

2021. november 06. 10:25
Ódor János László
Kontra

„Biztos illene felháborodott hangvételt megütnöm, de őszintén szólva se felháborodva, se meglepve nem vagyok. Csupán az történik, amit egyre fokozódó intenzitással, de évek-évtizedek óta tapasztalunk, leginkább persze a nyugati kultúrkörben. És nehogy azt higgyük, hogy ez csupán mondjuk a transzatlanti világot érinti. (...) Szóval, az internet előtti KGST-világban is megoldottuk: mindenki ismerte az áthallásos szövegek jelentését, ami pedig túl egyértelmű volt, azt megszereztük agyonmásolt kazettákon. Na, ezt a romantikus világot irigyelhették meg odaát (sok előnye volt, tudjuk Márki-Zaytól is), ugyanis jól érzékelhetően egyre durvább fokozatokba kapcsol az ön- és közösségi PC-cenzúra. Ha már itt szobrokat pont nem tudnak ledönteni, ledöntik majd a slágereinket, melyeket egészen ironikus módon annak idején sokszor csak a Szabad Európán meg luxemburgi rádiókban hallhattak őseink.

Mitől lesz például a Rolling Stones Brown Sugar című négyakkordos, kőegyszerű slágeréből valami nagyon érdekes 2021-ben is? Hát a szövegétől: Mick Jagger provokatív módon bizony olyan dolgokról is énekel, mint például a rabszolgaság, a heroin, a faji alapú szexuális alá- és fölérendeltség, a kihasználás, az orális szex, a szüzesség elvesztése, a nemi erőszak vagy a pedofília...Borzasztó dolgok, és sosem történtek ilyesmik a történelemben, csupán Jaggerék képzeletében, ugye? Egy Tom Taylor nevű kritikus meg is magyarázta gyorsan:  »A rabszolgakereskedelem szörnyűségeit, a nemi erőszakot és a benne rejlő elképzelhetetlen szenvedést nem szabad pörgős, könnyed dalszövegekkel, gitárszólókkal felcicomázni, meg semmiféle mentegető körítéssel, ami a józan értékítélet útjában áll.«

Sőt, a szám eredeti címe Black Pussy volt, ami fekete macskát, de fekete puncit is jelenthet. Ezt már a fekete polgárjogi mozgalmak zenitjén, 1969-ben megírták. Ilyeneket énekelnek benne, hogy »Barna Cukor, hogy lehetsz ennyire finom... mintha csak egy fekete lány lenne?« Sőt, olyanokat is kimondanak a dalban, hogy bizony adták-vették az embereket gyapotszedésre, a hidegvérű angolokat is felforralhatta a feketék jelenléte, és hogy a háziasszonyok 16 éves fiúkat tartottak a saját szórakoztatásukra. Oké. Hülye vagy, Taylor. De nem vagy egyedül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2021. november 07. 06:32
Ja, és majdnem elfelejtettem: T. Péter főállású relativizátort várják a kommentpultnál.
luzitanxaver
2021. november 07. 06:27
,,A BBC a tiltást, illetve dalszöveg-kiherélést azzal indokolta, hogy a fiatalabb hallgatók sértőnek érezhetik, és felkészületlenül érheti őket, ha ilyet hallanak.,, A sértődésalapú politikacsinálásban az a szép, hogy tkp. beteljesíti a lenini álmot a permanens forradalomról. Amúgy meg már egy kezdő pszichológus is meg tudja mondani, hogy a problémák előli elmenekülés és/vagy homokba dugott fej még kevés dolgot oldott meg. A hópihe-,,kultúra,, jeles képviselőinek igazából az hiányzik, hogy néha kimenjenek a természetbe. Ők ehelyett inkább azt szeretnék, hogy a csúnya, gonosz, kirekesztő szexista-fasiszta-rasszista-darwinista természet igazodjon az ő elfuserált világképükhöz.
luzitanxaver
2021. november 07. 06:27
,,A BBC a tiltást, illetve dalszöveg-kiherélést azzal indokolta, hogy a fiatalabb hallgatók sértőnek érezhetik, és felkészületlenül érheti őket, ha ilyet hallanak.,, A sértődésalapú politikacsinálásban az a szép, hogy tkp. beteljesíti a lenini álmot a permanens forradalomról. Amúgy meg már egy kezdő pszichológus is meg tudja mondani, hogy a problémák előli elmenekülés és/vagy homokba dugott fej még kevés dolgot oldott meg. A hópihe-,,kultúra,, jeles képviselőinek igazából az hiányzik, hogy néha kimenjenek a természetbe. Ők ehelyett inkább azt szeretnék, hogy a csúnya, gonosz, kirekesztő szexista-fasiszta-rasszista-darwinista természet igazodjon az ő elfuserált világképükhöz.
lhotx
2021. november 07. 04:45
A Stonesok kiöregedett, kókadt pöcse az elmehibbantság önkéntes guillotinja alatt. Ha ezt 1970-ben valaki felveti, hát kegyetlenül kommunistanevelt hülyének néztem volna az illetőt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!